A XX. század két, a világot a feje tetejére állító nagy háborúja után Dunapentelén is elérkezett 1945-ben a felszabadulás. Még ebben az évben megalakult az Magyar Kommunista Párt (MKP) helyi szervezete, majd sorra a többi politikai párt: Nemzeti Parasztpárt (NPP), Szociáldemokrata Párt (SzDP) és Független Kisgazdapárt (FKGP). 1947-ben vezették be az I. hároméves tervet, mely az ország újjáépítésének meggyorsítását tűzte ki céljául. A község, ha nehézségek árán is, de lassan fejlődött, lakóinak száma elérte a 4100 főt. 1948-ra a demokratikus hatalom proletárdiktatúrává fejlődött, megalakult a Magyar Dolgozók Pártja (MDP). Az SzDP és MKP egyesülése után Dunapentelén létrejött az MDP helyi szervezete. Pentele már ekkor sem volt csendesnek mondható, építették a hatos útnak a falun átvezető szakaszát, készült a „százlábú híd” is, rengetegen dolgoztak itt. Kellett az új út az akkor még Mohácson épülő kombinát és a főváros között. (1.kép, 2.kép)

Országos és helyi szinten ezek után kezdődött meg a szocialista társadalom felépítése, 1950. január 1-el hirdették ki az első ötéves terv megindítását, melynek célja a szocialista ipar megteremtése és a nehézipar fejlesztése. Ennek a végrehajtására a MDP Központi Vezetősége határozatot hozott egy új vaskohászati kombinát és a hozzá kapcsolódó lakótelep felépítéséről.

                                                      Magyar Juliska, Koronás István és az új város terve

Mindebből nem sokat érzékelt Mohácson Koronás István, de nem értette a történéséket Dunapentelén Magyar Juliska sem. István 25 éves fiatalember volt, értelmiségi családból származott, egyik nagyapja Baranya megye aljegyzője volt, szülei pedig arra törekedtek, hogy őt és lánytestvéreit is tiszteséggel felneveljék és kiházasítsák. Már csak négyen voltak testvérek, két fivére még az 1910-es évek közepén röviddel a születése után elhunyt. Egyik nővére 1945-ben Budapest ostromakor maradt ott; másik nővérével és két húgával még a szülői házban éltek. Ő maga lakatosnak tanult ki és a háború után fiatalemberként érdeklődéssel szemlélte az eseményeket. 1949 nyarán a földmunkák kezdetekor munkát vállalt Mohácson és a vasút kiépítésén és az utak korszerűsítésén dolgozott. (3.kép, 4.kép)

Magyar Juliska fiatalabb volt Istvánnál, 17 éves, kisiparos családból származott, apja és egyik nagyapja cipészként tevékenykedett Dunapentelén, ezért a faluban mindenki ismerte a családot. 1932-ben született, így a háború kitörésekor kisiskolás volt, öccse pedig még csecsemő, így szülei nagyon aggódtak a gyerekek ellátása miatt. Nagyon fiatal volt még a háború befejezésekor is, éppen betöltötte a 13. életévét, nem foglalkozott a politikával, csak egy kislány volt nehéz körülmények között, akinek szinte mindennap az öccsére kellett vigyáznia. A család érdeklődve figyelte a következő években az országos politikáról érkező híreket és futólag hallottak a mohácsi építkezésről is. Közben Juliska ifjú hölggyé cseperedett, otthon segített a házimunkában és testvére nevelésében, valamint módosabb családokhoz járt el takarítani a faluban. (5.kép, 6.kép, 7.kép)

Mindkét családhoz aggasztó hírek érkeztek az évtized vége felé: megromlott a jugoszlávmagyar viszony és az új kombinát nagyon közel volt a határhoz. Féltek egy újabb háború lehetőségétől, hiszen még az előzőt se heverték ki teljesen. A gyárépítéshez új helyszínre volt szükség. Ekkor merült fel újra Sióagárd neve, azonban ott rengeteg előkészítő munkára lett volna szükség. Bár még folyt a mohácsi munka, így István munkája sem szűnt meg, 1949 őszén megjelentek az első földmérők a dunapentelei határban, amit nagy érdeklődéssel kísértek a falusiak, Juliska is megfigyelte őket az öccsével és az édesanyjával. 1949. december 28-án aztán megérkezett a minisztertanácsi határozat mindkét településre: a határozat leállította a mohácsi munkálatokat és új építési helyszínnek a Dunapentele melletti fennsíkot jelölte ki. (8.kép)

A családok élete teljesen felborult. István úgy döntött, hogy ha az építkezés költözik, akkor neki sincs maradása, mindenképpen az új kombináttal összefonódva képzelte el a jövőjét. Juliska családja pedig aggódva figyelte a falu határában zajló kisajátításokat, amiknek következtében több ismerősük is elvesztette földjét, ami már hosszú évtizedek óta a családok birtokában volt. 1950-et vegyes érzésekkel fogadta a falu. Tudták, hogy valami új és remélhetőleg jobb van készülőben, de látták az okozott károkat is. Az építkezés koncepciója a mohácsihoz hasonló volt: vaskohászati kombinát és hozzákapcsolva egy 4000 lakásos lakótelep, melyet az első ötéves terv keretén belül kell felépíteni.

                                                    Írta: Kronászt Margit történész és Nagyné Hodik Mónika történész