Város születik

Ahogy telt múlt az idő az építkezés egyre jobban kezdett hasonlítani egy városhoz. Egyre több házat adtak át, melyek utcákká nőtték ki magukat. Ezeket kezdetben betűkkel és számokkal jelölték, majd 1952. május 1-én az addig elkészült utcák nevet kaptak. 
Mára a feledés homályába veszett és sajnos csak néhány „városalapító” emlékszik arra, hogyan hívták egykor az utcákat… vagy pontosan már ők sem? Közel 70 év távlatából ki emlékszik már, hogy a mai Babits Mihály volt az I. utca, a II. a József Attila, a III. az Ady Endre vagy a IV. a Május 1. utca? Vagy arra, hogy az „A” az Építők útja, a „B” a Sztálin út (Vasmű út), a „C” a Kossuth Lajos utca akkori elnevezése volt? Ma már csak könyvekből tudjuk, hogy a „D” nevet kapta a Dózsa György út és „Y” lett a Táncsics Mihály utca, hogy a „G” a Duna sor vagy az „E” jelölés egykor a mai kis Vasmű utat takarta.
Ekkor készültek el a Sztálin út ötemeletesei és vele párhuzamosan épült a főút páros oldala is. A Sztálin úton 1952. április 30-án megnyíltak az első üzletek, ami nagy változást jelentett a város életében, hisz korábban a boltok barakkokban és lakóépületekben működtek.

Gyors tempóban szöktek a magasba az L-épületek falai, a Kossuth Lajos utca, a Szórád Márton út, a Duna sor és a Dózsa György út környékének épületei. Ugyanakkor a végleges házak mellett ott voltak a felvonulási épületek is, melyek tarka képet kölcsönöztek a városnak. A hőskorszakot idéző felvonulási épületek mementóként még a következő évtized közepéig itt álltak. Kezdett kibontakozni egy város képe, azonban az utcák még mindig magukon viselték az építkezés hangulatát. Jellemző volt az is, hogy az elkészült épületek hosszú ideig vakolatlanul álltak és kezdetben járdák, utak híján (és még, ha volt is betonút) esős időben sok gondot okozott a nagy sár.

A közétkeztetés is együtt fejlődött a várossal. Kezdetben az óvárosi malom udvarán főztek egytálételeket, majd elkészült a mai piactéren az ún. 1-es konyha, a 8000 adagos ételgyár. Az első időkben kocsiról osztogatták az ételt, végigjárva a különböző munkahelyeket, és akinek volt kéznél saját edénye, bőséges adagot kaphatott (még jegy nélkül!). Nem sokkal később a városban és a gyár területén több nagyobb konyha is követte az elsőt. A nagy konyhák mellett sorra nyíltak a munkahelyeken a tálalók, reggelit és vacsorát az ideiglenesen szállásként 
működő végleges épületek lépcsőházaiban és pincéiben osztottak.

Sokáig nem voltak rendes utak sem, sokat kellett gyalogolni. Menetrendszerű járatok még nem közlekedtek. Először 1952 tavaszán gondoltak arra, hogy az óvárost összekössék a várossal. Később aztán már menetrendszerű fakaruszok szállították az utasokat, sokszor pedig busz híján az arra járó teherautó, melyet az utazni vágyó leintett, vitte el a „stoppost” a város valamelyik pontjára.

A városiasodás egyik apró jele volt az utcákon a hirdetőoszlopok megjelenése is. Sokszor olvashatjuk korabeli újságok hasábjain, hogy aki néhány hét vagy hónap után látogatott el újra a városba, már szinte ki sem ismerte magát az újonnan felépült házak tengerében… És valóban. Néhány hónap leforgása alatt sokat változott a város arculata. 1951 végén átadták a pártházat és a mozit. Sorra épültek a lakóházak, 1951 őszén elkészült a 20 tantermes, mai nevén a Vasvári Pál Általános Iskola, egy évre rá a 10 tantermes (Móricz Zsigmond Általános Iskola) iskola is.

A városiasodás másik jele az 1952 nyarán elkészült végleges posta és a MÁV sztálinvárosi épületének átadása volt. 1952 elején a dolgozók egészségének érdekében és parkosítási célzattal facsemetéket ültettek a város és a gyár közé, valamint a város több pontjára. 1952 telén a vasműben és az elsőként felépült körzetben ideiglenes távfűtés működött, melyhez a hőenergiát vasúti mozdonyok szolgáltatták. A belvárosban a régi OTP helyén állt két mozdony, ezek fűtötték a partházat, a postát, a rendelőintézetet, a mozit, az üzletházat és a Krupszkaja óvodát. A városi távfűtés csak később, 1954 októberére épült ki, az ehhez szükséges hőenergiát a vasmű erőműve biztosította. 1953 augusztusában több új üzlet nyílt a Sztálin úton, az L-épületeknél, a Technikumban, a Délivárosban és ebben az évben adták át a Béke téren a buszpályaudvart is. Juliska és István is a hős építők ezrei közé tartoztak, kemény és fáradhatatlan munkájuknak köszönhetően az építkezés várossá nőtte ki magát. Hitük és elszántságuk nélkül nem épült volna fel az ország első szocialista városa, Sztálinváros.

Írta: Kronászt Margit történész és Nagyné Hodik Mónika történész