A nagy Sztálinról nevezhessük el
Magyar Julianna és Koronás István 1951 októberében kötöttek házasságot szerény polgári szertartás keretében, melyet egy kis ünnepség követett Juliska szüleinek házában. A szertartáson jelen voltak Juliska szülei, testvére, nagyszülei és néhány közeli rokon: nagybácsik, nagynénik és az unokatestvérek. Az alkalomra a kis mohácsi család is útra kelt: eljöttek István szülei és testvérei és a két család ekkor találkozott egymással először. Mivel a mohácsi család kicsi volt, nem érkezett sok vendég. A meghívottak között ott voltak még Juliska gyerekkori barátnői, akik az esküvői előkészületekből is kivették a részüket és a család ismerősei, de István pár kollégája is. Az esküvő után az újdonsült férj a Petőfi utcából átköltözött apósáékhoz a Frangepán utcába és a fiatalok megkezdték közös életüket, amit nem az új városban, inkább annak közvetlen közelében képzeltek el. A családalapítás mellett terveik között szerepelt egy saját telken felépített ház is, amivel függetlenedni tudtak volna a szülőktől.
1951. május 18-án a radari Petőfi Sándor kultúrotthon falai között megalakult a Dunapentelei Városi Tanács, az első tanácselnök Berecz Bertalan lett. Még ebben a hónapban ideiglenes jelleggel megalakultak a szakigazgatási szervek. A város az Adonyi Járási Tanács hatásköréből a Fejér Megyei Tanácshoz került. De hiába alakult meg a tanács, a város és főleg a gyár életében a fontos döntéseket még mindig a NEB hozta meg. A szállások és a végleges lakások kiutalása még évekig a NEB hatáskörébe tartozott. Külön épület híján a tanács is, mint szinte minden más hivatal, ideiglenesen különböző épületekben „húzta meg magát”.
1951 júniusában négy orvos dolgozott Dunapentelén. Rákosi Mátyás nyári látogatása után új orvosok érkeztek, köztük dr. Groszmann Sándor, a kórház első igazgatója és dr. Liptai László, aki később tanácsi osztályvezető lett és véglegesen megszervezte a város egészségügyi szolgálatát. A Május 1. utca hármas kockájában megnyitotta ajtaját az első körzeti orvosi-, valamint
fogorvosi rendelő, kialakítottak egy gyógyszertárat és 1 ágyas fektetőt, melyet később 40 ágyassá bővítettek. Itt látták el az építőket dr. Groszmann irányításával, akinek a keze alá dolgozott két képesített és két képesítetlen nővér. A dolgozók felvétele még ekkor is a barakk egészségügyi centrumban történt. Az egyik legfontosabb feladat az ipari víz ivása elleni küzdelem és a szállások tisztántartásáért folytatott küzdelem volt. Közben már zajlott a Rendelőintézet építése.
A hivatalos propaganda szerint alulról jövő kezdeményezés volt az új város céljaihoz méltó, új név viselése. A nagy Sztálinról nevezhessük el…: ez állt a kérdés központjában. A város lakói és építői kérvényt nyújtottak be Rákosi Mátyáshoz, melyben arra kérték, hogy 1951.november 7-én a város felvehesse a Sztálinváros nevet, a gyárat pedig átnevezhessék Sztálin Vasművé. Kérésüket alátámasztandó, aláírásgyűjtésbe kezdtek az üzemekben, iskolákban a dolgozók és lakók között, akik aláírásuk mellett apróbb felajánlásokat is tettek, ki-ki életkorának, munkájának és lehetőségeinek megfelelően. Voltak, akik jobb munkát fogadtak, akadtak, akik teljesítményüket akarták növelni, a gyerekek pedig szorgalmat és helyes viselkedést ígértek. István is aláírta az egyik ívet, melyen megígérte, hogy növelni fogja munkateljesítményét. Az összegyűlt aláírásokkal teli ívet végül vörös bőrbe kötötték és díszesen megcímezték Rákosinak: A Dunai Vasmű dolgozóinak. Kőműveseknek, ácsoknak, mérnököknek, technikusoknak, vasbetonszerelőknek, vasmunkásoknak, kubikosoknak, segédmunkásoknak levele Rákosi elvtárshoz címmel, majd elküldték Budapestre. A névfelvétel előtti hetekben lázas készülődés folyt, a nagy napra a gyárat és a várost is ünneplőbe öltöztették. A kezdeményezés sikerrel járt, 1951. november 7-től a várost Sztálinvárosnak, a gyárat pedig Sztálin Vasműnek hívták.
Az országra szóló ünnepségről természetesen a sajtó is beszámolt, az országos média mellett a helyi lapok is folyamatosan cikkeztek a nagy eseményről. Az első újság Dunai Vasmű Építője néven 1950. december végén, Sztálin születésnapjának tiszteletére jelent meg. November 7-én a gyár és a város neve mellett megváltozott az újságé is, innentől kezdve az új elnevezés Sztálin Vasmű Építője lett. Juliska és István a kezdetektől előfizettek a helyi lapra, melyet az első időkben a többi dolgozóhoz hasonlóan még a munkahelyükön kaptak kézhez.
E jeles napon avatták fel a Sztálin Vasmű Gépgyárának három üzemét: az öntödét, a mechanikát és a kovácsüzemet. Az ünnepséget mintegy megkoronázandó, a tömeg az öntödébe vonult, ahol megtörtént az ünnepélyes csapolás. Természetesen a kíváncsi tömegben ott volt Juliska és István is, utóbbi már azzal a tudattal, hogy munkát kapott a kovácsüzemben, aminek köszönhetően biztos megélhetést tud majd biztosítani feleségének és születendő gyermekeiknek.
Írta: Kronászt Margit történész és Nagyné Hodik Mónika történész
