Város lesz – az építkezés terjeszkedése
Ahogy teltek a hónapok az építkezés már nem csak néhány barakkból és pár lakóépületből állt, túllépett a kezdetben megálmodott lakótelepi jellegén, egyre csak nőtt és terebélyesedett. Hosszas előkészítő munkák után az épülő új várost Dunapentele ideiglenes elnevezéssel 1951. április 29-én nyilvánították várossá.
Erre az időre épült fel az első lakónegyed, a Béke tér és környéke, itt dobogott az építkezés szíve. A felvonulási épületek és a végleges lakások ideiglenes jelleggel irodaként és szállásként működtek. A Május 1. u. páros oldalán női és férfi szállások, a páratlan oldalon főleg irodák, hivatalok kaptak helyet. Az első kockába költözött be a pártbizottság és a helyi újság szerkesztősége, a másodikba a NEB irodája, a harmadikba a tűzoltóság, a rendelő, az ideiglenes kórház, az utolsó két épületbe munkásokat költöztettek.
Munka után nem ürült ki a város, az emberek a nyomorúságos szállások helyett a kocsmákban szórakoztak. Egyenruháikban: munkásruhában, gumicsizmában mulatták az időt a hírhedté vált Késdobálóban, a radari vagy a délivárosi büfékben. A városi tanács azonban nem nézte jó szemmel ezeket a szórakozóhelyeket és a városiasodás első jeleként megpróbált kulturált szórakozóhelyeket biztosítani. Ilyen volt az áprilisban megnyílt Kocka vagy a néhány hónappal később átadott Béke étterem.
A várossá válás fontos kritériuma a városi tanács hivatalának és a tanácsi vállalatoknak a megszervezése volt. Sorra alakultak a szolgáltatóipari vállalatok, többek között a Dunapentelei Víz és Csatorna Vállalat, a Dunapentelei Köztisztasági és Útfenntartó Vállalat, a Dunapentelei Ipari Javító és Szolgáltató Vállalat, az Ingatlankezelő Vállalat, a Dunapentelei Patyolat Mosoda Vállalat és a nyár derekán a Május 1. utca sarkán három kocsival megnyílt az első taxiállomás is.
A születő várost behálózták a vasúti sínek, a csillevasúton szállították az építkezésekhez nélkülözhetetlen anyagokat, 1952 nyarára hossza elérte a harmincegy kilómétert. Az ifjú pár érdeklődve figyelte a hatalmas változást, ami hirtelen következett be az életükben. Juliska visszagondolt arra, hogy két évvel korábban még otthon segített be édesanyjának és egy kis faluban lakott, most pedig az egykori szántók helyén elkezdett kinőni az új város, ő pedig már gyűrűs menyasszonya Istvánnak és rövidesen egybekelnek. Mikor István eljött Mohácsról még álmában sem gondolta, hogy hamarosan megtalálja élete szerelmét, akivel családot alapíthat. Honvággyal ugyan, de boldogan gondolt Mohácson maradt családjára és várta a Juliskával megálmodott közös jövőjüket.
Sztálinváros kiemelt szerepe
Az első ötéves terv legfontosabb „projektje”-ként az építkezésre fordított beruházás összege évről évre nőtt. (1950-ben 400 millió, 1953-ban már elérte az 1400 millió Ft-ot.) 1951 márciusában megjelent egy rendelet, mely a gyár építéséhez soronkívüliséget biztosított, a leveleken, hivatalos dokumentumokon ott szerepelt az erre utaló pecsét Kiemelni-Gyorsítani! vagy egy megjegyzés Segítsd építeni a Sztálin Vasművet, intézd el azonnal!. Ha valaki hátráltatta volna az ügyet, az magát az 5 éves tervet hátráltatta volna. Ez az intézkedés segített ugyan, de csodát nem hozott. Ahhoz ugyanis jobb szervezés, nagyobb szakértelem és türelem, na meg persze teljesíthető célkitűzésekre lett volna szükség. Sztálinváros volt az első szocialista város, példával kellett elől járnia, lakói pedig a „szocialista embertípust” testesítették meg… legalábbis elviekben, a brossúrák és az újságok lapjain, a rádióban vagy a tévé képernyőjén keresztül ezt a képet erősítették.
A sajtóban sok helyen köszönt vissza az idealizált város képe, mely egyrészről a valóságot mutatta be, másrészt viszont akadtak benne túlzások és csúsztatások is. Jellemző volt, hogy a félkész épületeket befejezettként kezelték, a jövőre elkezdjük építeni kezdetű ígéretek sokszor csak évek múlva történtek meg. Ez nagyban függött az aktuális politikától, hiszen 1953 után jóval kevesebb volt a városba és a gyárba áramló beruházás összege.
Írta: Kronászt Margit történész és Nagyné Hodik Mónika történész
Erre az időre épült fel az első lakónegyed, a Béke tér és környéke, itt dobogott az építkezés szíve. A felvonulási épületek és a végleges lakások ideiglenes jelleggel irodaként és szállásként működtek. A Május 1. u. páros oldalán női és férfi szállások, a páratlan oldalon főleg irodák, hivatalok kaptak helyet. Az első kockába költözött be a pártbizottság és a helyi újság szerkesztősége, a másodikba a NEB irodája, a harmadikba a tűzoltóság, a rendelő, az ideiglenes kórház, az utolsó két épületbe munkásokat költöztettek.
Munka után nem ürült ki a város, az emberek a nyomorúságos szállások helyett a kocsmákban szórakoztak. Egyenruháikban: munkásruhában, gumicsizmában mulatták az időt a hírhedté vált Késdobálóban, a radari vagy a délivárosi büfékben. A városi tanács azonban nem nézte jó szemmel ezeket a szórakozóhelyeket és a városiasodás első jeleként megpróbált kulturált szórakozóhelyeket biztosítani. Ilyen volt az áprilisban megnyílt Kocka vagy a néhány hónappal később átadott Béke étterem.
A várossá válás fontos kritériuma a városi tanács hivatalának és a tanácsi vállalatoknak a megszervezése volt. Sorra alakultak a szolgáltatóipari vállalatok, többek között a Dunapentelei Víz és Csatorna Vállalat, a Dunapentelei Köztisztasági és Útfenntartó Vállalat, a Dunapentelei Ipari Javító és Szolgáltató Vállalat, az Ingatlankezelő Vállalat, a Dunapentelei Patyolat Mosoda Vállalat és a nyár derekán a Május 1. utca sarkán három kocsival megnyílt az első taxiállomás is.
A születő várost behálózták a vasúti sínek, a csillevasúton szállították az építkezésekhez nélkülözhetetlen anyagokat, 1952 nyarára hossza elérte a harmincegy kilómétert. Az ifjú pár érdeklődve figyelte a hatalmas változást, ami hirtelen következett be az életükben. Juliska visszagondolt arra, hogy két évvel korábban még otthon segített be édesanyjának és egy kis faluban lakott, most pedig az egykori szántók helyén elkezdett kinőni az új város, ő pedig már gyűrűs menyasszonya Istvánnak és rövidesen egybekelnek. Mikor István eljött Mohácsról még álmában sem gondolta, hogy hamarosan megtalálja élete szerelmét, akivel családot alapíthat. Honvággyal ugyan, de boldogan gondolt Mohácson maradt családjára és várta a Juliskával megálmodott közös jövőjüket.
Sztálinváros kiemelt szerepe
Az első ötéves terv legfontosabb „projektje”-ként az építkezésre fordított beruházás összege évről évre nőtt. (1950-ben 400 millió, 1953-ban már elérte az 1400 millió Ft-ot.) 1951 márciusában megjelent egy rendelet, mely a gyár építéséhez soronkívüliséget biztosított, a leveleken, hivatalos dokumentumokon ott szerepelt az erre utaló pecsét Kiemelni-Gyorsítani! vagy egy megjegyzés Segítsd építeni a Sztálin Vasművet, intézd el azonnal!. Ha valaki hátráltatta volna az ügyet, az magát az 5 éves tervet hátráltatta volna. Ez az intézkedés segített ugyan, de csodát nem hozott. Ahhoz ugyanis jobb szervezés, nagyobb szakértelem és türelem, na meg persze teljesíthető célkitűzésekre lett volna szükség. Sztálinváros volt az első szocialista város, példával kellett elől járnia, lakói pedig a „szocialista embertípust” testesítették meg… legalábbis elviekben, a brossúrák és az újságok lapjain, a rádióban vagy a tévé képernyőjén keresztül ezt a képet erősítették.
A sajtóban sok helyen köszönt vissza az idealizált város képe, mely egyrészről a valóságot mutatta be, másrészt viszont akadtak benne túlzások és csúsztatások is. Jellemző volt, hogy a félkész épületeket befejezettként kezelték, a jövőre elkezdjük építeni kezdetű ígéretek sokszor csak évek múlva történtek meg. Ez nagyban függött az aktuális politikától, hiszen 1953 után jóval kevesebb volt a városba és a gyárba áramló beruházás összege.
Írta: Kronászt Margit történész és Nagyné Hodik Mónika történész
