A II. világháború alatt számtalan magyar katona került hadifogságba, a pontos számokat azonban sokáig nem ismertük, gyakorlatilag a szakirodalom is csak találgatott. Az 1980-as évektől lendült fel a memoárok kiadása. A 2000-es években indult meg jelentősen külföldi levéltárakban is, valamint ezzel együtt megnőtt a megjelent szakirodalmak száma.
Fontos kérdések, hogy hányan kerültek hadifogságba, regisztrálták-e őket és hazatérhettek-e. A szovjeteknek lényeges volt a hadifoglyok pontos nyilvántartása, mivel őket, mint munkaerőket kívánták alkalmazni. Éppen ezért naprakész nyilvántartással rendelkeztek, mind a hadifoglyok számáról, mind pedig az ő egészségi állapotukról. Feljegyzések készültek már fogságba kerülésük pillanatában is, rögzítették az orvosi vizsgálatokat, átszállításokat és az egyes foglyok munkaeredményét, sőt kihallgatási jegyzőkönyvek is fennmaradtak. „Az újonnan érkezett hadifoglyokat haladéktalanul regisztrálni kellett a tábor erre rendszeresített könyvébe, majd minden egyes személyről külön kérdőívet és nyilvántartási kartont töltöttek ki két példányban.”
Az utóbbi években bemutatott szovjet dokumentumokból az derült ki, hogy kb. 555.000-565.000 magyar állampolgárságú hadifogoly élhetett a Szovjetunió területén hosszabb-rövidebb ideig – ez az adat a II. világháború során visszacsatolt területekkel együtt értendő. A mai Magyarország területéről kb. 266.000 fő katona kerülhetett hadifogságba, további kb. 110.000 civil, a fogságba esettek közül pedig közel 70.000 fő hunyt el a táborokban. (Az is le kell azonban szögeznünk, hogy nem minden hadifogoly jutott el a Szovjetunióig, voltak, akik nem ott kerültek táborokba.)
A munka mellett a hadifoglyok sokat gondolhattak az itthon maradott családtagjaikra, ezt bizonyítja a fentebb bemutatott tárgy is. A fogságban számtalan ilyen emlék született – faragással, véséssel díszített különféle kisebb-nagyobb emlékek, melyek később a család kincsei lettek, manapság pedig akár múzeumokban is találkozhatunk velük.
Sok fogoly vezetett naplót, vagy készített napi feljegyzéseket. Sokan az „élmények” hatására döntöttek úgy, hogy kiírják magukból a látott-tapasztalt dolgokat. Ezek a naplók és feljegyzések akkor és ott saját használatra készültek, gyakorlati jelentőségük az volt, hogy szorongásaiktól, félelmeiktől valamilyen módon megszabadulhassanak a katonák. Később, hazatérésük után kerültek ezek a dokumentumok a család birtokába, így „szerezve” másik olvasóközönséget is. Az eredeti szövegeket noteszekbe, füzetekbe rögzítették, gyakorta ceruzával, azonban kevés ilyen kézirat létezik. Ma a kiadatlan naplókkal gépelt vagy fénymásolt formában találkozhatunk általában. Gyakorta csak rövid, tapasztalati feljegyzéseket örökítettek meg a szerzők, de hosszabb műveknél előfordult, hogy véleményt alkottak a háborúról, a fogságról és a munkáról is, később pedig ezeket az írásokat felhasználták saját memoárjuk (visszaemlékezésük) megírásához is.
Mind a fennmaradt naplók és feljegyzések, mind a belőlük készített emlékiratok, mind pedig a fogságban készült emléktárgyak egy-egy szegletét adják múltunknak, melyek segítségével könnyebben megérhetjük, hogy mi zajlott a fronton harcoló vagy épp fogságba esett katonák lelkében.
Kronászt Margit
Források:
- Pihurik Judit: Második világháborús naplók és emlékiratok mint történeti források. In: Aetas 22. évf. 2007. 2. szám
- Pihurik Judit: Naplók és memoárok a keleti hadszíntérről 1942. PhD-értekezés tézisei. Szegedig Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar, Történettudományi Doktori Iskola, Szeged, 2005.
- https://mult-kor.hu/20100526_magyarok_szovjet_hadifogsagban?pIdx=2, 2017. november 28.
