Római kori graffiti Intercisából
A hónap műtárgya ezúttal egy, a múzeum állandó kiállításában is látható római kori tetőfedő-tégla, melybe feliratot és rajzot is karcoltak egykor. A tégla az intercisai temető 1078. számú téglasírjából került elő. (1-2. kép)
A téglasír jellegzetes római temetkezési forma, több típusa is volt. Téglával rakhatták ki a megásott sírgödör alját, fedhették le, vagy kialakíthatták az egész sírt is téglából. Az 1078. sír ez utóbbi típushoz tartozott, a sír alján, oldalán is tegulák voltak, illetve azokkal is fedték le. (3. kép)
A sírban egy női halott nyugodott. Koponyája két oldalán hiányzó medálú aranyfülbevaló, nyakában kék és fekete korong illetve henger alakú üveggyöngy nyaklánc, bal karján törött vaskarperec volt. A feltárás során bal medencéjén két negyedik századi érmet találtak, bal kezének ujjain két ezüst és egy bronzgyűrű volt. Bal lábához a temetés során zöldmázas kancsót helyeztek, a sír végénél a két lábfej között kék üvegmaradványok, valószínűleg egy üvegedény töredékei voltak. (4. kép)
A hónap műtárgyául választott tégla a sírt alkotó téglák egyike, melyen felirat és rajzok is láthatók. A felirat a következő:
DOMINIS NOSTRIS
DIOCLETIANO ET MAXI
MIANO ET CONSTANTIO
NOBILISSIMUS CAES
A szöveg magyarul így szól: „ A mi urainknak Diocletianusnak és Maximianusnak a legnemesebb császároknak.”
A szöveg alatt két bekarcolt karikatúraszerű alak látható. Alattuk, a tégla alsó részén két stilizáltan ábrázolt férfi lándzsával leszúr egy-egy vaddisznót.
A szöveg alapján könnyen datálható a tárgy a 3. század végére - 4. század elejére, azaz a tetrarchia korára. A tetrarchia létrehozása Diocletianus császár nevéhez fűződik. A 284-ben uralomra jutó Diocletianus 285-ben ceasarnak nevezte ki Maximianust, akit aztán 286-ban augustussá emelt. Ezzel két egyenragú uralkodója lett a birodalomnak, melyet felosztottak egymás között, Diocletianus lett a keleti rész uralkodója, Maximianus a nyugatié. 293-ban mindketten egy-egy ceasart vettek maguk mellé, Diocletianus Galeriust, Maximianus pedig Constantiust. A két augustus örökbefogadta a caesarokat és lányaiakkal is összeházasították őket, a két nagy birodalomrészt pedig további két részre osztották. Intercisa ebben az időben a Galerius által vezetett részhez tartozott.
A szöveg illetve az ábrázolás több kérdést is felvet. Az egyik, hogy a négy uralkodó közül miért csak három nevét írták fel. A feltárók ezt azzal magyarázták, hogy ez egy olyan felirat, amely az alatta lévő figurákat gúnyos színben tünteti fel, akik közül ezért kihagyták a helyi uralkodót. Arra ők sem adtak magyarázatot, hogy bár három uralkodó szerepel a feliraton, a rajzon miért csak két személy szerepel. Ők úgy vélték, hogy a két bekarcolt, egy nagyobb és egy kisebb fejű, császári palliumban ábrázolt alak Diocletianus és Maximianus, a két augustus. A kompozíció legironikusabb részének pedig a tégla alsó harmadát tartották, ahol az látható, amint lándzsás férfiak ledöfnek egy kisebb és egy nagyobb vaddisznót. Úgy vélték, hogy ez a felirat és téglarajz a tetrarchiaellenes politika csúcspontja.
Egy másik magyarázat szerint a tégla ábrázolása Diocletianus életének egyik mozzanatát meséli el. E szerint fiatal katona korában Diocletianusnak azt jövendölték, hogy ha megöl egy vaddisznót, császár lesz. Mielőtt Diocletianust császárrá kiáltották volna ki, a címre ketten voltak esélyesek, ő, és a praetorianus gárda főparancsnoka, Arrius Aper, Apert császárgyilkossággal gyanúsítva Diocletianus leszúrta, így ő lett a császár. Mivel Aper neve vaddisznót jelent, a jóslat beteljesült. Ez a magyarázat azonban egyáltalán nem ad választ arra, hogy a tetrarchák felsorolásából miért hiányzik Galerius, illetve ha Diocletianus trónra jutásának történetét meséli el az ábrázolás, miért van felsorolva két másik uralkodó neve is.
Természetesen nem tudhatjuk pontosan, hogy az alkotó milyen célból készítette el művét, mindkét magyarázat helytálló lehet, de az is elképzelhető, hogy teljesen más gondolat vezérelte, mely az idők homályába veszett.
Buza Andrea
régész
Felhasznált irodalom:
VÁGÓ, E – BÓNA, I: Die Gräberfeld von Intercisa. Das spätrömische Südostfriedhof. Budapest, 1976.
PONGRÁCZ, Zs.: Intercisa temetői. In: Dunaújváros története. Dunaújváros, 2000.
