Intercisa Múzeum Dunaújváros

El nem feledett szobraink

„Szerettük ezt a szobrot.” „Állítólag sorra potyogtak le a galambok, azért volt rá szükség…” „Vajon hol vannak most?” Ilyen és ehhez hasonló kérdések és mondatok hangzanak el, ha szóba kerül Kiss István Felszabadulási emlékműve. A galambok nagy része eltűnt, az elbontás után a szobrot szétszedték, darabjai azonban még itt-ott fellelhetők. Néhányat őriz a múzeum is, melyek két részletben kerültek be a gyűjteménybe: 3 darab már régóta a raktárban van, néhány éve pedig újabb 3 darabbal bővült a galambok száma.

A közelmúltban egy kiállítás kapcsán kezdtem el azon gondolkozni, vajon hány szobrot és képzőművészeti alkotást bontottak el a 90-es években, melyek azelőtt évtizedekig a városképhez tartoztak, az itt lakók mindennapjainak szerves részévé váltak. Elkerülhetetlen sorsuk után szinte mindegyik a múzeumba került megőrzésre. Vannak olyan alkotások, melyek sértetlenül vészelték át ezt az időszakot, de akad köztük olyan is, amelyik már csak darabokban található meg. Ha valaki tudni szeretné, milyen is volt egykor a szobor, az nézegetheti a régi képeket vagy a képeslapokat, akik látták, azoknak pedig marad az emlékezet.

Kiss István 1974-ben állt hozzá a Felszabadulási emlékmű elkészítéséhez. Megszületett a terv és 1975 elején a kiállított műről egy kicsinyített változat, melyet a művész pesti műtermében egy zsűri véleményezett. A szakértők egységesen megállapodtak abban, hogy a szobor „nagyszerűen tükrözi azt a gondolatot, hogy a Duna-parti új város felszabadulásunknak köszönheti tervezését, megépítését és létét. A gondolatot, a felszabadulást és a szabadsággal élést magasba röppenő galambsereg szimbolizálja.”

A „Galambok”, sokan a mai napig csak így emlegetik a Kossuth-díjas Kiss István alkotását. A szobor hazánk felszabadulásának 30. és a városalapítás 25. évfordulójára készült el, felavatására 1975. június 12-én került sor.

A 18 méter magas krómacél emlékmű, mely a mai Széchenyi parkban, a városháza irodaépülete mögött állt, több mint 15 évig díszítette a teret. A középen elhelyezkedő oszlophoz eredetileg 150 darab széttárt szárnyú galambot hegesztettek úgy, hogy az egyik madár kapcsolódott a másikhoz, amelyek aztán egyszerre röppentek az ég felé. A magasba repülő és a szabadságot jelképező galambseregnek speciális alapot képzeltek el. Ezt Baranyai Ferenc, a Dunaújvárosi Tervezőiroda mérnöke tervezte meg, a betonozást pedig a 26. Állami Építőipari Vállalat dolgozói készítették el. A betonalapon egykor két évszám szerepelt: 1945-1975. Előbbi a felszabadulásra utal, a második a 25. évfordulóra és a közte eltelt időre.

Az itt lakók megszerették, a park, a tér szerves részévé vált. Aztán eltelt két év és 1977 nyarán Kiss István ismét a városba látogatott. Eljött, hogy kibővítse a szobrot, ahogyan annak idején megálmodta. Elmondása szerint a szoborterv készítésekor még nem szánta véglegesnek a művet, egy Szovjetunióban tartandó kiállítás miatt azonban már nem tudta befejezni. Két évvel az avatás után végre lehetőség nyílt az emlékmű befejezésére. A kompozíció újabb galambokkal való kiegészítése az alkotás mondanivalóján és jellegén mit sem változtatott, csupán jobban betöltötte a teret.

Az emlékmű nemcsak a szabadság és a béke szimbóluma, térrendező szerepe is jelentős volt. „Konstrukciója igen szellemes: egy képzelt tengely körül lebegő, három fölfelé csavarodó galambrajból áll, amelyek egy spirális kiképzésű betonalapból szökkennek elő, hogy legfelül madárfelhővé terebélyesedjenek. „Valami sajátos lebegés, szinte romantikusan festői kép ez, a szigorú rendű rajokban röpülő galambok maguknak teret hasító együttese, amelyben minden test, szárny találkozik és elszakad egymástól, amelyben minden egyed a nagy egész része logikus rendben... Az örök változás, a szaporodó emberiség, a semmiből feltört élet példája, ha úgy tetszik – a jelkép magyarázatául” - jellemezte a szobrot avatott szavakkal Koczogh Ákos.”

A művésznek Balatonlellén is van egy hasonló, kb. 30 darab krómacél galambból álló kompozíciója. mely a mai napig megtalálható a volt pártüdülő egyik épületének sarkán. Itt az elhelyezés dátuma 1972, tehát mintegy „előzménye” a dunaújvárosi monumentális alkotásnak.

A rendszerváltás után országszerte, és itt a városban is sok szobrot bontottak el. Ezek között az alkotások között van olyan, melyről már 1990-ben határozat született, ilyen volt a főtéren álló Lenin szobor, melynek sorsáról a Városi Tanács határozott. A köztéri szobrok és más képzőművészeti alkotások többsége azonban csak két évvel később, Dunaújváros Közgyűlésének 2/1992. KH. határozata alapján kerültek elbontásra. Nemcsak a Felszabadulási emlékmű, ekkor bontották el többek között ifj. Koffán Károly Jubileumi kompozícióját és Kovács Ferenc Ságvári Endre szobrát is.

Az alkotások helyére általában új nem került, kivéve a gimnázium előtti szobor esetében. Ott a talapzatról 1989-ben ismeretlenek által eltávolított, az iskola addigi névadójának, Münnich Ferencnek a mellszobra helyére az új névadó, Széchenyi István mellszobra került. Néhány évvel később, hogy a park ne maradjon csupaszon, az elbontott Felszabadulási emlékműtől kicsit arrébb felavatták a Széchenyi-Kossuth szobrot.

Az elbontott szobrok és alkotások nagy részét a városlakók nem ideológiához kapcsolták, nekik szimplán a múlt részei voltak: a gyerekkor, a fiatalság vagy a mindennapok megszokása, az évtizedek, ameddig ott álltak egy-egy parkban, egy épület előtt, a téren vagy éppen egy ház falán. Az emberek szeretnek nosztalgiázni, felidézni a múltat, melyhez hozzátartoznak ezek a szobrok, alkotások is.

Nagyné Hodik Mónika

Felhasznált forrás: