November hónap műtárgya – Hadimozsarak
Ezúttal két vasmozsárra esett a választásom, mikor a soron következő hónap műtárgya cikk „alanyát” kerestem.A 71.1.1. leltári számot viselő mozsár a Történeti Gyűjteményben található, 1971-ben vásárlás útján került a múzeum tulajdonába. Törővel ellátott vasmozsár, egyik oldalán a Durch Kampf zum Sieg (szabad fordításban: Harccal a győzelemhez), míg a másik oldalán az 1914-16 felirattal. Fülei szögletesek. Magassága 12 cm; a törő hossza 21,5 cm. Megtekinthető a múzeum látványtárában.A 87.9.1.-2. leltári számot viselő mozsár pedig a Néprajzi Gyűjtemény darabja. 1987-es vásárlás eredményeként gazdagította a gyűjtemény anyagát. Kihajló peremmel és két, szögletes füllel ellátott vasmozsár. Felirata: 1914/1917. Magassága 17,5 cm; legnagyobb szélessége pedig 16,4 cm.
Maga a mozsár üreges eszköz, mely legtöbbször fából vagy kőből készült. Ezek a tárgyak az egész világon használatosak voltak egészen az újkorig. Funkcióját tekintve fűszerek és más élelmiszerek törésére használták. A felhasznált fűszerek körének a bővülése és a technika fejlődése magával hozta, hogy a mozsarak átalakultak, különböző méretek fejlődtek ki, melyeket más-más alapanyaghoz használtak; valamint a konyhákban megjelentek a rézmozsarak is.
Az 1914-ben kitört első világháború sok szempontból más volt a korábbiakhoz képest: átalakult a hadviselés és megváltozott a hátország szerepe is; […] az ipari forradalom újításait alkalmazva – tömeghadseregeket szereltek fel és mobilizáltak, s új fegyvereket alkalmaztak […], […] a tűzerő, s a háború pusztító hatása megtöbbszöröződött […].[1]Kezdetben nem számoltak az új típusú háború anyagszükségletével, a hadianyag fogyasztás miatt ez a háború már anyagháborúnak tekinthető, amely felforgatta a hátország gazdasági és társadalmi viszonyait is; valamint megnövelte az állam szerepét. Társadalmi hatásait a munkaerőhiányban éreztette leginkább a háború. A katonai mozgósítások a felnőtt férfi lakosság jelentős részét elvonták a mezőgazdasági és egyéb munkáktól, az ő helyüket a későbbiekben az itthon maradt asszonyok és idősek vették át.
A háború éveiben döntő kérdés volt, hogy melyik fél hogyan szervezi meg a hadigazdaságát: a Monarchia osztrák felében német mintára a hadvezetés irányította a hadigazdaságot. Magyar területeken ezzel szemben ez a kormány feladata volt. Az Osztrák-Magyar Monarchia már 1915-’16-ra súlyos gazdasági helyzetbe került az antant tengeri blokádja miatt, amely megnövelte az ellátási gondokat. Ennek orvoslására az állam radikálisan beleavatkozott a gazdasági életbe és korlátozta a piac működését. A háborúban új fogalmak jelentek meg: hadigazdaság, hadi kölcsönök, de a gondok megoldására új adókat is kivetettek és megnövelték a kiadott bankjegyek mennyiségét (Majd fizetnek a vesztesek! – gondolta mindegyik fél.)[2]
Már 1914-ben törvény született hazánkban is arra, hogy a katonaság lovakat és járműveket igényelhessen a lakosságtól, kérhesse a közszükségleti cikkek beszolgáltatását, de a „fölös” élelmiszerkészletek elvitelét is. Később bővült a hadkötelezettek köre is: a besorozási korhatár alacsonyabbra került, azaz a korábbinál fiatalabb és idősebb férfiakat is behívhattak. A háború éveiben egyre inkább visszaesett a termelés, 1916-tól rendszeressé vált a rekvirálás – szabott áron való kényszerbeszolgáltatás –, jegyrendszert vezettek be, de az év második felétől már az infláció és az áruhiány is állandósult. Ez utóbbi a feketegazdaság megerősödését hozta magával, mely a jegyrendszer bevezetésétől kezdve működött, majd egyre erősödött. Megdrágultak a tüzelőanyagok és a szolgáltatások; 1917-ben már a kenyérfejadagok csökkentésére kényszerültek.
Főleg a falvakban vezettek a háborús évek a tömeges elszegényedéshez: a kiesett férfi munkaerőt igyekeztek pótolni, de egyre nőtt a hadiözvegyek és hadiárvák száma. Bár a bevonult katonák után járó segély összege növekedett, de egy idő után ez már nem volt elég a családok megélhetésére. Számos nő kényszerült arra, hogy állást vállaljon, így megnövekedett a nők foglalkoztatása. Sokan ápolóként vagy irodai és konyhai munkán dolgoztak a hadsereg kötelékében.
A háború éveiben hadifém-gyűjtési akciót szerveztek: Ausztria és Magyarország az aluminimum kivételével minden jelentős fémből behozatalra szorult, a hadiipar szükségletei ezért minden fontos fém és fémötvözet begyűjtését megkövetelték. A fémek közül a réz volt a legfontosabb, amit legnagyobb mennyiségben töltényhüvelyek, továbbá lövedékvezető gyűrűk (és kezdetben lövedékgyújtók) előállítására használtak. De a réz beszerzése okozta a legnagyobb nehézséget is, mert a szükséges mennyiség töredék részét sikerült fedezni hazai bányákból. […] A hadiügyi igazgatás 1916-tól rendelte el a bronzból, sárga- és vörösrézből, ónból, önötvözetből készült tárgyak (réztetők, mozsarak, ajtócsapók, kilincsek, bútorveretek, villámhárítók) hatósági begyűjtését. A nagyobb mennyiségű fémanyagokat, rezet, nikkelt, ólmot a hadsereg térítés fejében rekvirálhatta, míg a kisebb mennyiségű fémet tartalmazó tárgyak esetében felkérték a lakosságot, hogy akinek például nélkülözhető rézedénye és egyéb értékes fémtárgya van, ajánlja fel a haza javára. Kiadták a felhívást a réztermelés fokozására is, de ezen a téren szerény eredményt sikerült elérni a rézérc hiánya miatt.[3] 1915-ben alakult meg a Fémközpont (teljes nevén Magyar Szent Korona Országainak Fémközpontja Rt.), mely a fémkészletek felmérését és begyűjtését irányította. A háború alatt kb. ötvenezer tonna fémet kezelt.
A begyűjtött rézmozsarakért cserébe (a lakosság) [szerz.] vasmozsarakat kapott, amelyek szintén a háborús propaganda nyomait viselték magukon – datálások és feliratok jelzik ezt. Ezekből kiderül, hogy már a háború második évétől kezdve megtörtént a beszolgáltatás, amely egészen 1918-ig tartott. A feliratok pedig háborús jelszavak, buzdítások voltak magyar, latin és német nyelven: A HAZÉRT, PRO PATRIA, PRO VICTORIA, DURCH KRIEG ZUM KRIEG. […][4]
Kronászt Margit
Felhasznált és a témában további elmélyülésre ajánlott irodalom:
1. Bödők G.: Propaganda a háború jegyében – Első világháborús kiállítás nyílt az Országos Széchényi Könyvtárban.
Online: http://ujnautilus.info/propaganda-a-haboru-jegyeben-elso-vilaghaborus-kiallitas-nyilt-az-orszagos-szechenyi-konyvtarban?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201912, 2021. november 9.
2. Karácsony Zs.: Az ismeretlen ismerős. A propaganda médiumai a Nagy Háborúban. In: Helikon. XXVIII. évfolyam, 2017. 11. (721.) szám
Online: https://www.helikon.ro/az-ismeretlen-ismeros-a-propaganda-mediumai-a-nagy-haboruban/, 2021. november 9.
3. Kronászt M.: Famozsár. In: Az Intercisa Múzeum Évkönyve III. Szerk.: Keszi T. Intercisa Múzeum, Dunaújváros, 2019.
4. Kronászt : Propaganda kerámiák az I. világháborúból. In: Az Intercisa Múzeum Évkönyve V. Szerk.: Keszi T. Intercisa Múzeum, Dunaújváros, 2021.
5. Nagy A. – Spekál J.: Gulyáságyú és rohamsisak. A nagy háború gyomornézetből. Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, Budapest, 2016.
6. Váradi K.: Az első világháború a néphagyományban: egy kisvárosi múzeum első világháborús kiállítása.
Online: https://ujkor.hu/content/az-elso-vilaghaboru-a-nephagyomanyban-egy-kisvarosi-muzeum-elso-vilaghaborus-kiallitasa, 2021. november 9.
7. Völgyesi Z.: Az első világháború gazdasági hatásai és a magyar hadigazdaság. In: Levéltári Szemle. 2014. (64. évf.) 4. sz. 35-49.
Online: https://library.hungaricana.hu/hu/view/LeveltariSzemle_64_2014/?pg=312&layout=s, 2021. november 12.
8. Magyar Néprajzi Lexikon. Mozsár.
Online: http://mek.oszk.hu/02100/02115/html/3-1913.html, 2021. november 9.
[1] Völgyesi 35.
[2] uo. 38.
[3] Völgyesi 42-43.
[4] Váradi. https://ujkor.hu/content/az-elso-vilaghaboru-a-nephagyomanyban-egy-kisvarosi-muzeum-elso-vilaghaborus-kiallitasa, 2021. november 9.
