Nyitvatartás: keddtől péntekig 10-16 óráig, szombaton 14-18 óráig.

2021. FEBRUÁR HÓNAP MŰTÁRGYA - TÁRSADALMI MUNKA AZ 50-ES, 60-AS ÉVEKBEN - TÁRSADALMI MUNKA JELVÉNY SZTÁLINVÁROSBÓL

2021. február 11.

Társadalmi munka az 50-es, 60-as években -

társadalmi munka jelvény Sztálinvárosból

 

Az országban először Dunaújvárosban - akkori nevén Sztálinvárosban - kezdeményeztek társadalmi munkát akkor, amikor az ország gazdasági helyzete már nem tette lehetővé a korábbi gyorsütemű építkezést. A munkaidő után ezrek és ezrek ragadtak csákányt, ásót vagy éppen lapátot, hogy ezzel segítsék elő a város fejlődését.

Oklevelek, kitűntetések, jelvények, az 50-es, 60-as évek elképzelhetetlen volt nélkülük, kiváltképp, ha valaki dunaújvárosi. Ezzel ismerték el a városért és a vasműért tett áldozatos munkát. Az 1951. május 1-jén átadott Dunai Vasmű Emlékérem kezdte a sort, majd az 50-es évek végén kibontakozó társadalmi munkát is hasonlóképpen jutalmazták. Ezeket az okleveleket és jelvényeket a mai napig sokan megőrizték, melyeket ők maguk vagy szüleik kaptak munkájuk elismeréséül.

 „Sztálinvárosért” és „Dunaújvárosért”

A múzeum helytörténeti gyűjteményében sok társadalmi munka jelvény található, vannak köztük bronz, ezüst és arany fokozatúak a sztálinvárosi korszakból, és jónéhány darab a ”Dunaújvárosért” feliratosokból is. A korai jelvényeken kör alakban babérkoszorúval övezett kék mezőben a gyár, és a város stilizált képe, felette "Sztálinvárosért" felirat és vörös csillag látható. A jelvény felső része egy kis évszámmal ellátott táblácska, mely lánccal kapcsolódik az alsó részhez. A „dunaújvárosi idők” jelvényei már csak a hosszú tűs változatban készültek el, melyek háromszög alakúak, de a babérkoszorú, a város-gyár ábrázolás, alatta a kiadás évszámával, a vörös csillaggal és a Dunaújvárosért felirattal hasonlítanak sztálinvárosi elődjükre. Későbbi változataik visszatértek a kör alakhoz, de a képmező már eltérő a korábbiaktól.

                                                                      Társadalmi munkák

A társadalmi munka az ötvenes évek végétől kapott egyre nagyobb hangsúlyt, de egy-egy ügyért már előtte is megmozdult a város lakossága. Az első szocialista városban már korán megjelent a társadalmi munka. 1952-ben ilyen összefogással épült meg Rákosi Mátyás 60. születésnapjának tiszteletére a mai Kodály Zoltán utca 1-3. sz. épülete. Ezt követte a Szalki-szigeten az úttörőtábor, majd néhány évre rá, 1958-ban az úttörővasút építése. Ez volt az első olyan társadalmi munka, melyben a város apraja-nagyja részt vett. A további lelkesedéshez, az újabb célokhoz a pártszervezetek, a tanács vezetőinek, a népfrontnak és a tömegszervezeteknek a támogatására volt szükség. A vezetés minden szinten felismerte a társadalmi munka jelentőségét. A Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága a munkák irányítására a Hazafias Népfront Városi Bizottságát, a KISZ-t és a szakszervezeteket kérte fel. A szervezésbe bekapcsolódtak a lépcsőházanként megalakuló lakóbizottságok is. Feladatuk az volt, hogy felkarolják a mozgalmat és felvilágosítsák az embereket a munka szükségességéről. A társadalmi munkát felajánlások előzték meg, melyeket a felajánlónak teljesítenie kellett. A városban folyó összes ilyen jellegű munkát az operatív bizottság fogta össze.

Az úttörővasút megépítése után, azon felbuzdulva indították be a következő „projektet”, ősszel megindult a Barátság liget építése, mely néhány évig munkát biztosított a munkaidő után „dolgozni vágyó” városiaknak.
Lehetetlenség lenne felsorolni az összes társadalmi munkát, mely az 50-es, 60-as években a városban zajlott, de mindig is voltak kiemelt helyszínek. Az úttörővasút és a Barátság liget mellett nagy hangsúlyt fektettek a Technikum városrész és az L-épületek rendezésére, fejlesztésére, a csónakház felépítésére, a város parkosítására, a bölcsődék, az óvodák, az iskolák szépítésére, a gyár és az óváros, nem utolsó sorban a Vidám Park fejlesztésére, rendezésére is. Kisebb közösségi összefogásokkal tették szebbé a lépcsőházakat és a ház körüli területeket.
 
A társadalmi bélyeg és az értük járó jelvény

1959-től az eltöltött munkaórák után bélyeg járt, melyek a társadalmi könyvecskékbe kerültek beragasztásra. A városi társadalmi munkahelyeken végzett munkáért piros, míg az üzemi és egyéb jellegű munkáért kék bélyeg dukált. A kétféle bélyeg nem volt egyenértékű, az év végi kiértékelések során csak abban az esetben volt egyenlő értékű, ha a kék mellett meghatározott számú piros is szerepelt. Akik fizikai munkájukkal nem tudtak hozzájárulni a közös ügyhöz, azoknak lehetőségük volt a bélyegeket pénzben megvásárolni. Azok a dolgozók, akik legalább 30 órát töltöttek társadalmi munkával bronzjelvényt, akik 70 órát, ezüstjelvényt, akik 120 órát töltöttek el társadalmi munkával, azok aranyjelvényt kaptak a Városi Tanácstól. Az egyes munkaterületeket üzemek, vállalatok és iskolák szerint felosztották, mintegy naptár szerint leírták, hogy az adott napon ki, hol dolgozik. Eközben a tanács végrehajtó bizottsága a Hazafias Népfront kezdeményezésére elhatározta, hogy október 10-ét a „társadalmi munka napjának” nyilvánítja. A jelvényeket „Sztálinvárosért 1959” felirattal november 7-én ünnepélyes keretek között adták át az arra érdemeseknek. A jelvényeket, okleveleket és a legjobbaknak járó egyéb jutalmakat később is minden évben ezen a napon osztották ki. 

A Barátság liget

A feladatok nagyságát és a résztvevők számát tekintve ebben az időben a legjelentősebb társadalmi munka a Barátság liget és stadion megépítése körül zajlott. A liget vagy ahogyan később hívták, a Gödör, az L-épületek és a Technikum között egy elhanyagolt, beépítetlen terület volt. Létesítésében a helyieken kívül - még ha jelképesen is – a külföldről érkező delegációk tagjai is részt vettek: földet lapátoltak, fákat ültettek. A liget kialakítása később párosult egy stadion megépítésének ötletével, felnőttek és gyerekek egyaránt lapátoltak, a kordélyos kocsik pedig hordták a földet. Pár hónap alatt elkészültek a stadion lelátójának földmunkái, már csak a füvesítés hiányzott, mindeközben a liget kialakítása háttérbe szorult. Nem sokkal később a munkálatokat a stadion esetében is leállították, közművesített területével kapcsolatban egészen más elképzelések kezdtek előtérbe kerülni. A városvezetés oda álmodta meg a Dózsa II. városrészt. Hosszas viták után elindult a területrendezés, jöttek a munkagépek és a korábban odaképzelt liget és stadion helyén lakóépületek, óvoda, iskola, boltok sora nőtt ki a földből. Létrejött egy új városrész, melyben 7000 ember jutott lakáshoz.

1968-ban ismét szabályozták a társadalmi munkát, nemcsak a munkaórát tartották számon, hanem mindehhez érték is párosult, forintosítottak. A helyi sajtó rendszeresen beszámolt a korabeli társadalmi munka eseményeiről, cikkek sokasága jelent meg a témával kapcsolatban.

A társadalmi munka elterjedésében a folyamatos agitálás nagy szerepet játszott, illetve az is, hogy az egyszerű munkás itt együtt dolgozhatott a főnökével, akár a különböző szervezetek vezetőivel, nem egyszer maga a tanácselnök is ásót vagy lapátot fogott a kézébe és munkájával hozzájárult a közös ügyhöz. A társadalmi munkát felbecsülhetetlenül fontosnak tartották, nemcsak a szó anyagi értelmében, hanem erkölcsi és társadalmi vonatkozásban is. Ezt olvashatjuk ki ebből az 1959-es cikkből, mely szerint „… tudvalevő dolog, az ember azt tekinti szívügyének, amiért maga is megdolgozott. S aki mindennapi feladatain túl többletmunkát vállalt egy ügy érdekében, annak az már nem közömbös.”
 
A minden évben összeszámolt munkaórák több millió forintnyi értéket jelentettek, melynél az így megspórolt összegek egy részét visszaforgatták az adott helyszínre.
A társadalmi munka az elkövetkezendő években, évtizedekben is fontos szerepet játszott, gondoljunk csak a 70-es években szintén nagy összefogással megépült fedett uszodára és a város szépítésére hivatott hétvégékre vagy a kommunista műszakokra. Túl minden nehézségen, és ennyi idő távlatából sokan jó szívvel emlékeznek ezeknek a munkáknak a közösségformáló szerepére, a közösen eltöltött időre, amikor a városért vagy közvetlen környezetük megszépítéséért fáradoztak. Persze akadnak olyanok is, akiknek mindez csupán rossz emlék, de az akkori pajtások biztosan másként gondolnak vissza például a Vidám Parkban eltöltött időre vagy a Barátság ligetre: jó időben a közös munkára, télen pedig a nagy szánkózásokra a domboldalon…
                                                                                                                                                                                                                                                                                                              Nagyné Hodik Mónika             
Források:
A Hírlap 1995. nov. 25.
Sztálinvárosi Hírlap (SzH) 1958. 10. 28.
SzH 1959. febr. 17., szept. 22., okt. 19., dec. 16.
SzH 1961. 07.18.
Fejér Megyei Hírlap (FMH) 1959.09. 29.
FMH 1961. 12.19.