Bronzkori vincseszter?
Rovátkolt agancsbalta Iváncsáról
Különböző állatok, mindenekelőtt a gímszarvas agancsát már az őskőkor óta felhasználták az emberek. Ennek oka, hogy anyaga kemény, ugyanakkor rugalmas, ráadásul jól hozzáférhető. Nemcsak vadászat révén, hanem az elhullajtott agancsok gyűjtésével is beszerezhető. Sőt, a régészeti leletekben csak ritkán találni olyan agancseszközt, amelyiken meg lehet figyelni az agancsot az állat koponyájához kötő homlokcsapnak a nyomát. (1. kép) Az agancshullajtásra februárban és márciusban kerül sor, és összegyűjtésükkel sietni kell, mert gyorsan lebomlanak, illetve egyes állatfajok – többek között maga a szarvas is – előszeretettel fogyasztják.
Feldolgozás előtt az agancsot érdemes „előkezelni,” hogy könnyebben meg lehessen munkálni. A legegyszerűbb módszer hideg vagy forró vízben áztatni. Az átmenetileg puhábbá váló agancs a száradás után visszanyeri eredeti tulajdonságát. Az agancsot kő- vagy bronzeszközzel vágták darabokra. (2. kép) Ezt követte a nyéllyuk kifúrása, ami általában íjas fúróval történt. (3. kép) Végül az agancs rücskös felületét – és persze a kialakított vágóélt – csiszolással simították le. Az esetek többségében ez nem volt olyan alapos, mint a mi baltánknál, amelyen a barázdákat teljesen eltüntették. (4-8. kép) A műveletnek nem volt semmilyen gyakorlati, legfeljebb esztétikai oka. Kísérletek szerint az eszközt 5-6 óra alatt el lehetett készíteni. Vágóéle lehet párhuzamos (balta) a 60-70 centiméteres nyéllel vagy arra merőleges (csákány).
Kipróbálták, mennyire alkalmas az agancsbalta különböző anyagok és fafajták megmunkálására. Az eredmények szerint kiválóan használható még keményfák kivágására, (9. kép) hasítására is. (10. kép) (Egy 17 centiméter átmérőjű fát 20 perc alatt vágtak ki vele. Az ilyen méretű fákra például házak építésénél volt szükség.) De alkalmazható lékvágásra befagyott folyókon, csákány változata pedig föld ásására, fatörzsek belsejének a kivájására, tehát csónak készítésére. (11. kép) A kopott vágófelületet kőeszközökkel lehetett újjá varázsolni.
Ami igazán különlegessé teszi a tárgyat, azok a felületét elborító bevágások. Az első lehetőség, hogy a rovátkáknak az eszköz használatával összefüggő, gyakorlati haszna volt. A rovátkákon nem látszik használatból származó kopás. Az ilyen jellegű bevágások megbontják az anyag szerkezetét, ezért valószínű, hogy kialakításukra csak a tárgy baltaként való használata után került sor. (Az őskorból is számos olyan tárgyat ismerünk, amelyeket jól felismerhetően újrahasznosítottak valamilyen sérülés után.) Például ha valaki szorosan zsinórt akar tekerni a tárgyra úgy, hogy az ne csússzon el a helyéről, akkor érdemes lehet durvítani a felületet. A nyéllyuk két oldalán is vannak rovátkák, tehát olyan helyen, ahova a nyél miatt nem lehetne zsinórt tekerni. De miért lenne szükség erre a „pólyára?” A repedt tárgy egyben tartására? Vagy a nyél eltávolítása után már más célra használták a tárgyat, és a zsinórborítás biztosabb fogást adott?
Jászdózsa–Kápolnahalom bronzkori településén találtak egy hasonló eszközt, amit az agancs egyik ágából készítettek. Ezen szintén találtak olyan, egymást keresztező rovátkákat, amelyek biztosan nem a tárgy fejszeként való használatát szolgálták. (12. kép) A lelet közlői szerint a tárgyat valamilyen rítus során használhatták, és valamilyen területrendszert ábrázolnak. Kérdéses azonban, hogy létezett-e a bronzkorban ahhoz hasonló földmérési rendszer, amelyet legjobb tudomásunk szerint csak a rómaiak honosítottak meg a Kárpát-medencében. Ugyanitt találtak rovátkolt állati lábcsontokat is, van olyan elképzelés, hogy dobókocka szerű játékokról van szó. (13. kép) Birkák, kecskék bokacsontjait valóban használtak, használják játékként egyes népek, de ezeknél nincsen szükség az egyes oldalak jelölésére, és Jászdózsán nem is ilyeneket találtak. Vannak olyan csontok, amelyeket hangszerként („ráspolyként”) használtak. Ezeken azonban a bevágások jóval szélesebbek, mélyebbek, hogy a rajtuk keresztben húzott csont-, vagy farúd reszeléshez hasonló zörejt csaljon elő. (14. kép)
Az iváncsai tárgyon a vágások némileg eltérő jellege azt sejteti, hogy ezeket több lépésben alakították ki, ráadásul nem is túl mélyek. (15-19. kép) Inkább hasonlítanak azokra az egymás mellett sorakozó vonalakra, amelyeket mindenki húzott már a papírlapjára, például ha azt számolta, hányszor hangzik el valamelyik tanárának a kedvenc kifejezése az órán. A tárgy tehát miután baltaként kiszolgált, akár mnemotechnikai segédeszköz is lehetett. A legkorábbi leletek, amelyeken hasonló jellegű, nem túl mély, nem túl széles bevágások vannak, az őskőkorból származnak. A legelső ilyen tárgyat az afrikai Ishangóban találták. (20. kép) A rovátkák pontos szerepéről vita folyik, de a legtöbb kutató véleménye szerint valamiképpen a számokkal, számolással állnak összefüggésben.
Az agancskapa különböző részein sorakozó bevágások más-más dolog jelzésére is szolgálhattak. E sorok írója például a katonai derékszíjának más-más szakaszára bevágott rovátkákkal tartotta számon, hogy hány őrséget, hadtápot és belszolgálatot látott el sorkatonaként. Ha így volt, ma már kideríthetetlen, hogy 4000 évvel ezelőtti tulajdonosa mit tartott számon a kiszolgált agancsbaltán: kézzelfogható dolgok (állatok, tárgyak) mennyiségét, valamilyen események számát vagy az idő múlását. Mindenesetre lehetséges, hogy az adattárolás egy korai formájával van dolgunk: egy bronzkori vincseszterrel.
Keszi Tamás
régész
Felhasznált irodalom:
Beaumont, Peter B.–Bednarik, Robert G.: Tracing the Emergence of Palaeoart in Sub-Saharan Africa. Rock Art Research 30, 1 (2013) 33-54.
Choyke, Alice M.: Bronze Age bone and antler working at the Jászdózsa–Kápolnahalom tell. In: Luik H., Choyke A. M., editors. From hooves to horns, from mollusc to mammoth : manufacture and use of bone artifacts from prehistoric times to the present. Tallinn, 2005. p129-156.
Choyke, Alice M.–Bartosiewicz, László: Telltale tools from a tell: Bone and antler manufacturing at Bronze Age Jászdózsa–Kápolnahalom, Hungary. Egy tell település sokat mondó eszközei: Jászdózsa-Kápolnahalom bronzkori csont- és agancsmegmunkálása. Tisicum – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 19 (2009) 357-375.
Choyke, Alice M.: Hidden Agendas: Ancient Raw Material Choice for Worked Osseous Objects in Central Europe and Beyond. In: From These Bare Bones: Raw materials and the study of worked osseous objects. Proceedings of the Raw Materials session at the 11th ICAZ Conference, Paris, 2010. Ed. by Alice Choyke and Sonia O’Connor. Oxford, 2013. 1-11.
van Gijn Annelou: The Use of Bone and Antler Tools: Two Examples from the Late Mesolithic in the Dutch Coastal Zone. In: Bones as Tools: Current Methods and Interpretations in Worked Bone Studies. Eds. Christian Gates St-Pierre–Rence B. Walker. BAR International Series 1622. Oxford, 2007. 79-90.
Jensen, Gitte: Macro wear patterns on Danish late Mesolithic antler axes. In: Crafting Bone: Skeletal Technologies through Time and Space. Proceedings of the 2nd Meeting of the (ICAZ) Worked Bone Research Group. Eds. Alice M. Choyke – László Bartosiewicz. BAR International Series 937. Oxford, 2001. 165-170.
Kovács, Tibor. The Bronze Age in Hungary. Budapest, 1977.
Kovács, Tibor: Vatya-Kultur. In Kulturen der Frühbronzezeit das Karpatenbeckens und Nordbalkans. Herausgegeben von Nikola Tasić. Beograd, 1984. 217-233.
McVicker, Donald: Notched Human Bones from Mesoamerica. Mesoamerican Voices 2 (2005) 77-103.
Orłowska, Justyna–Osipowicz, Grzegorz: Searching for the function of the Early Holocene heavy duty bevel-ended tools: remarks from experimental and use-wear studies. Археология Евразийских Степей 2017,2. Каменный век и начало эпохи раннего металла. Технология изготовления и функции костяных изделий в древних культурах Евразии 103-121.
Osipowicz, Grzegorz: Bone and Antler: Softening techniques in prehistory of the North Eastern part of the Polish Lowlands in the light of experimental archaeology and micro trace analysis. EuroREA 2007,4. 1-22.
Pletser, Vladimir–Huylebrouck, Dirk: An Interpretation of the Ishango Rods. In: Ishango, 22000 and 50 Years Later: The Cradle of Mathematics? Ed. Dirk Huylebrouck. Brussels, 2007. 139-170.
Riedel K.–Pohlmeyer. K.–von Rautenfeld D. B.: An examination of Stone Age/Bronze Age adzes and axes of red deer (Cervus elaphus L.) antler from the Leine Valley, near Hannover. European Journal of Wildlife Research 50 (2004) 197–206. DOI 10.1007/s10344-004-0058-8
Tárnoki Judit: Mivel játszottak egykor a gyerekek? A Damjanich János Múzeum Régészeti Osztályának blogja. (https://szolnokiregeszet.blog.hu/2017/12/12/mivel_jatszottak_egykor_a_gyerekek?fbclid=IwAR3wz2Yl248IG5TLeizMcqBzP5AolYamFXYkrvT4adXaQB5kzLSQQ11fg8M hozzáférés: 2021. október 6.)
