Sokszor halljuk, hogy a mai gyerek nem tud játszani. Hibás ebben a gyerek, mert egész nap a TV előtt ül; a TV, mert vasárnap délelőtt gyermekműsort sugároz; az óvoda, mert matekkal tömik a kicsik fejét; az iskola, mert maximalista; a; az anya, mert nem játszik a gyerekével; az apa, mert kétéves kislányának villanyvasutat vesz; a nagymama, mert pénzzel tömi az unokát; a nagynéni, mert megvesz minden drága, ízléstelen, hamar tönkremenő játékot; az ipar, mert ugyanezen játékokat gyártja, és a kereskedelem, mert forgalmazza. A nagyszülők sóhajtva emlegetik azokat az egyszerű, de elmés játékokat, amelyekkel valaha játszottak, vagy szerettek volna játszani.

Igen nehéz megfogalmazni, hogy mit is jelent a játék. A köznapi nyelvben csak kétféle tevékenységet nevezünk játéknak: 
1.) amikor a gyerek valamilyen játékszerrel foglalkozik (pl. lányok babáznak, fiúk autóznak), vagy valamilyen szabály szerint végzett csoportos tevékenység (társasjáték, körjátékok),
2.) nagyon kitágítjuk ezt a fogalmat és a felnőttek szabadidő tevékenységét is játéknak nevezzük (sport, kártyázás, sakkozás).

A meghatározások célja, hogy pontos határvonalat húzzanak a munka és a játék (szabadidős tevékenység) közé, valamint a játékfajták összegyűjtése. A játékok általános jellemzői, hogy szabad akaraton alapulnak, térben-időben meghatározottak, nem produktívak, tehát nem gazdasági vagy anyagi célúak, hanem a pihenést, a feltöltődést szolgálják, és valóságszerűek, de nem valóságosak, tehát a tevékenység nem hat az egyén szűkebb-tágabb környezetére, nem befolyásolja, nem változtatja meg a közösség működését. Tehát a játék minden külső kényszerítő erőt nélkülöző, szabad cselekvés.

A fogalomváltozásra a legnagyobb hatást Friedrich Fröbel (1782-1852), német pedagógus tette. Ő nyitotta meg az első óvodát Németországban 1837-ben, aminek 1840-ben a kindergarten nevet adta. Ezzel megváltoztatta a nevelésről alkotott felfogást, és azt, hogy milyen eszközök, feladatok és körülmények a legmegfelelőbbek 3-6 év között. Szerinte a játék a gyermek „munkája”, ami számára alapvető tevékenység, ezért bátorítani, támogatni kell benne. Fröbel eszméjét Magyarországon Szabó Endre, óvóképző tanár terjesztette el. Korábban a játékot haszontalan időtöltésnek gondolták, a játékszer pedig státusszimbólum volt. A gyermek cselekvésvágya a játékban nyilvánul meg: „Rendesen játéknak szokták nevezni a kisded minden olyan tevékenységét, melyet ő nem az állati élet fönntartása céljából, hanem a cselekvésvágy ösztönzése folytán kifejt”, vagyis a játék az fölösleges energia levezetése, írja Szabó Endre.

Fröbel úgy fogalmazza meg a játékot, mint amit a gyerek mozgás- és cselekvésvágyból tesz, tehát a célja nem az alkotás, hanem a szórakozás. Amennyiben a gyerek alkot is valamit, ami legalább az ő szemében értékes, azt már Fröbel munkának nevezi. A játék legfőbb szerepe a társas életre való felkészítés a játékszabályok betartásával, ami csak úgy lehetséges, ha a játékot csoportosan, több hasonlókorú gyerek társaságában végzik.

A korabeli magyar pedagógusok kritikával fordultak Fröbel játékfelfogásához, aki azt vallotta, hogy a játék nemcsak energialevezetés, hanem egyúttal a tanítás legfontosabb eszköze is az iskolás kor előtt: „A játszó gyermek célja maga a játék, a játszó gyermek játéka pedig céltalan munka. Mihelyt más külső okok lépnek előtérbe, mihelyt a gyermek megismerkedik foglalkozásának céljával, játékszerű foglalkozása munka lesz… Mindig rejtve maradjon a gyermek előtt a cél, melyet a játékszerrel elérni akarunk.”

Az eszközös játékokba tartoznak a tárgykészítő játékok, az eszközös ügyességi játékok és a sportszerű játékok. Tárgyépítő játékok pl. a házépítés sárból, vagy homokból, állatfigurák készítése növényi alapanyagokból (pl. kukoricacsutka), babák, bábuk készítése (pl. rongybaba, csutkababa), fegyver készítése fából (puska, lándzsa). Az ügyességi játékok eszközeit nem maguk a gyerekek készítik, hanem a természetben találják (pl. lapos kő kacsázáshoz, kötél, gomb).

Ilyen eszközös játék a múzeumban lévő játékpisztoly is.

A játékpisztolyból két darab került a Múzeumba 1966-ban, ugyanabban az évben, amikor a játékok is készültek. Ma már a múzeum általában csak adományként fogad el tárgyakat, azonban az ’50-’60-as években bevett gyakorlat volt, hogy vásárolta őket. A játékokat egy bizonyos Kvák Jánostól vette 160 Ft-ért. A pisztolyok mérete: 66.10.1. leltári számú: hossza 19 cm, szélessége 7,5 cm; 66.10.2. leltári számú: hossza 23,5, szélessége 5 cm. A pisztoly részeit gumival és dróttal rögzítették. Mindkét pisztoly élethűen adja vissza az igazi pisztoly kinézetét. Van markolata, bár egy kissé rövid, van csöve, amin kilövik a golyót (ez még ki is van fúrva, és benne van egy hosszú fadarab, ami a golyót hivatott jelképezni, és elől is, hátul is kilóg a csőből). A pisztolycsövet dróttal és gumival rögzítették a markolathoz. A 66.10.1. leltári számú pisztoly egész jó állapotban van, masszívan fogják össze a drótok a fadarabokat, a 66.10.2. leltári számú pisztoly viszont egy kissé laza, a pisztolycső könnyen leválasztható a markolatról.

Sebestyén Andrea

Felhasznált irodalom:

Majercsik Krisztina: Régi, érdekes játékok. Kolibri Könyvek, Móra Könyvkiadó, Bp., 1985, 3.o.

http://mek.oszk.hu/02100/02152/html/06/103.html#104, 2019. május 02. 11:11

Tészabó Júlia: A gyermekjáték a 19-20. század fordulóján. Pont Kiadó, Bp., 2003. 19-27.o.

http://mek.oszk.hu/02100/02152/html/06/103.html#104, 2019. április 30. 13:52