Minden múzeumnak megvan a saját gyűjtőterülete, amelynek kiterjedését a mindenkori kulturális minisztérium szabályozza. Mégis, minden múzeum gyűjteményében találhatók olyan tárgyak, amelyek ezen a gyűjtőterületen kívülről kerültek be – ilyen-olyan körülmények között. Ilyen kőbalta a miénk is, amely a Tolna megyei Dunakömlődről származik. A balta anyaga bazalt, mérete 20,6×6×7,2 cm. A nyél persze csak rekonstrukció, ami az állandó kiállítás alkalmával készült.
A hasonló balták egy új korszak határát jelzik a Kárpát-medencében: az új-, más néven csiszolt kőkorszak beköszöntét. Ebben a korszakban nem csak új típusú kőeszközök terjednek el, hanem az élelemtermelés gyakorlata, a kerámiaedények is, valamint megjelennek az első állandó települések a hozzájuk tartozó temetőkkel együtt. A csiszolt balták fontos szerepet játszottak ebben a folyamatban: a tömör vágóéllel rendelkező szerszámok tették lehetővé az európai erdők egyre nagyobb méretű irtását. A kitermelt fából építőanyag készült a házakhoz, tüzelő lett belőlük az agyagedények kiégetéséhez, az erdők helyén pedig szántóföldeket, legelőket létesítettek. A mi baltánk élén is látszik a használatból eredő kopás.
A balták nyersanyagát vagy a Duna által idáig görgetett kavicsokból nyerték, vagy a szomszédos közösségekkel folytatott csere révén jutottak hozzá. A néprajzosok olyan esetekről is tudnak, amikor egy-egy jó nyersanyaglelőhelyre akár távolabbi csoportok is küldhettek expedíciókat.
A kőbalták készítése összetett folyamat volt. A kitermelt nyersanyagot fűrészeléssel, vagy ütögetéssel alakították méretre. Miután pattintgatással kialakították a balta formáját, sor került a csiszolásra. Ezt nagyobb homokkődarabon, vagy kemény felületre szórt homok felhasználásával végezték. Az utolsó lépés a balta átfúrása volt. Először is ütögetéssel kijelölték a készülő lyuk helyét. A fúráshoz talán bodzafa ágát használták – ennek bele könnyen eltávolítható, így a fúrás során kisebb felületet kellett kisebb erővel kifúrni. A fúrót tenyérrel, vagy íjszerű eszköz segítségével forgatták, de ebben az esetben is fontos szerepet játszott a homok, amit időről időre a bodzafúró alá szórtak. Mivel a fúró üreges volt, belsejében kis kőrudacska, fúrómag maradt. Használat közben persze maga a fúró is folyamatosan kopott, ezért a lyuk lefelé szűkült. Ez a használat során azzal az előnnyel járhatott, hogy a balta nem tudott lecsúszni a nyélről, sőt, egyre jobban rászorult. Az egyes munkafolyamatok több órát vettek igénybe, így egy-egy balta elkészítése több napot is igénybe vehetett.
Irodalom:
Antoni Judit: Útmutató a csiszolt kőeszközök világához. Újkőkori eszközkészítés és használat: a Lengyel kultúra eszközanyaga és technológiai párhuzamai Óceániából. Budapest-Szombathely, 2012. (http://www.litikum.hu/litikum_dokumentumok/Antoni_2012_Koeszkozok.pdf)
B. Horváth Jolán–Keszi Tamás: Az Intercisa Múzeum Kincsei II. Az Intercisa Múzeum őskori állandó kiállításának katalógusa. Die Schätze des Intercisa Museums II. Katalog der urzeitlichen beständigen Ausstellung des Intercisa Museums. Dunaújváros, 2004. (https://www.academia.edu/30056936/Az_Intercisa_M%C3%BAzeum_%C5%91skori_%C3%A1lland%C3%B3_
ki%C3%A1ll%C3%ADt%C3%A1s%C3%A1nak_katal%C3%B3gusa. Az_Intercisa_M%C3%BAzeum_Kincsei_II._Katalog
_der_urzeitlichen_best%C3%A4ndigen_Ausstellung_des_Intercisa_Museums._Die_Sch%C3%A4tze_des_Intercisa_
Museums_II.pdf)
Magyar régészet az ezredfordulón. Főszerk. Visy Zsolt. Budapest, 2003. (http://www.ace.hu/curric/elte-
