Intercisa délkeleti temetőjének 57. sírjában egy gazdag női halott nyugodott. Fából készült koporsóját - melynek szerkezete a sír bontásakor jól megfigyelhető volt -, egykor gipsszel bélelték ki. Feje mellet smaragdköves gyűrű volt, koponyája két oldalán díszes fülbevalót találtak. Az S akasztós fülbevalók foglalata kör alakú, közepükön hasáb alakú smaragdgyöngyök vannak. A foglalaton körben hat darab, megcsavart aranyhuzal látható, ezeken eredetileg igazgyöngyök voltak, melyek a feltárás során elporladtak. A koponya alatt a halott hajának egy fekete tincse is megmaradt.
A fej jobb oldalán kis bronztányér volt. A halott haját tűkkel tűzték fel egykor, a négy darab gömbfejű ezüst hajtű közül egyiknek a vége aranyozott volt.
Nyakában két gyöngysort találtak, ezek egyike a hónap műtárgyául választott gemmacsüngős, aranymedállal díszített gagátgyöngysor, melyről a későbbiek során bővebben lesz szó. A másik egy szakaszosan hurkolt, vékony aranyhuzalból készült nyaklánc, gránát és smaragd gyöngyökkel. A láncon igazgyöngyszemek is voltak, ezek azonban, a fülbevalókon lévőkhöz hasonlóan, a feltárás során elpusztultak.
A halott mellkasára Marcus Aurelius (161-180) császár által kibocsátott, meglehetősen kopott érmet helyeztek, medencéje alá kagyló alakú, viszonylag nagyméretű (átmérő: 26,5 cm) tálat. Jobb térde mellett diszkuszán fenyőág koszorúval övezett, 12 ágú rozettával, peremén 2-2 szőlőlevéllel díszített vörös színű agyagmécses volt.
A hónap műtárgyául választott gyöngysor szemei gagátból készültek. A gagát barnakőszén féleség, mely magas bitumentartalommal rendelkezik. Könnyen megmunkálható, fényesíthető, azonban puhasága miatt könnyen elveszíti fényességét. A római kori tárgyak esetében a fényes felületű, fekete, meleg tapintású kőzetekből készült tárgyak összefoglaló neve a gagát és a ténylegesen ebből készült ékszerek mellett más szénszármazékból készül tárgyak anyagát is e névvel illetjük. Római kori gagát tárgyak csak a birodalom északi provinciáiban, köztük Pannoniában kerültek elő, a Mediterráneumból nem ismerünk ilyeneket. Fekete üvegből is készítettek gagát tárgyakhoz hasonló formájú darabokat, előfordult, hogy ezeket a gagátból készültekkel keverve viselték.
A gyöngysoron lévő aranymedál kör alakú, két lapocskával négy részre osztott, a lapok végein és metszésüknél kis arany gömböcskék vannak. A negyedekben pelta (amazonpajzs) motívumok láthatók. A kör közepéhez két oldalt egy-egy arany karikát forrasztottak.
A függőn ovális, rovátkolt aranykeretben egy vésett ékkő, gemma van. A gemmáknak két formája ismert, a kameó és az intaglió. Ez utóbbi esetben az ábrázolás negatív képét metszették bele a kőbe, ezeket pecsétlőként használták. Kameónak a kidomborodó, pozitív képet adó, metszett követ nevezzük, az ilyeneket ékszerként – függőben, fülbevalóban, gyűrűben – viselték.
A gagátnyaklánc függőjében lévő gemmán jobbra néző nő mellképe látható. A portré sötétszürke alapból emelkedik ki. Az összhatásában fehér színű alak valójában inkább színátmenetes, a mellnél és a vállnál szürke, a nyak felé világosszürke, a fej fehér színű. A nő ajkai teltek, orra egyenes vonalú, haját a nyaknál kontyba fogva viseli, ruhája lazán redőzött. A II. század utolsó – III. század első harmadában készült szardonix kameók csoportjába tartozik, ezeken elegáns, késő Antoninus- vagy Severus-kori frizurát viselő nő mellképét ábrázolták. A szardonix (vagy ónix) a kalcedonfélékhez tartozik, az achát változata. A kőzetben a világosabb és sötétebb rétegek szabályosan követik egymást, az ábrázolást a felső, fehér rétegbe metszették, a sötétebb réteg képezte a hátteret.
A gemmakészítés folyamatában az első lépés a megfelelő méretű kő kivágása volt, ezt követte a felület megformálása, polírozása majd a metszés. A gemmametszők minta alapján dolgoztak. Először a nagyobb, mélyebb részleteket metszették, ez egyben a vázlatot is jelentette. Ez után következett a finom metszés, a részletek elkészítése. Nem lehet biztosan tudni, hogy a metszéshez használtak-e valamilyen nagyítóeszközt, de a gemmák méretét és részletgazdagságát ismerve, elképzelhető, hogy igen. A gemmakészítés nem római kori találmány, már a Kr. e. II. évezredből, Minoszból és Mykénéből is ismerünk geometrikus mintákkal illetve állatábrázolásokkal ellátott pecsétlőket, melyeket felfüggesztve, talizmánként is használhattak.
A drágaköveket már az ókorban is hamisították, a szardonixot például három különböző színű kő összeragasztásával utánozták. Az intercisai példány valódi ásványból, nem hamisítványból készült.
Arról, hogy hol voltak a gemmametsző műhelyek, megoszlik a kutatók véleménye. A legelfogadottabb az, hogy központi műhelyek voltak, e szerint Európában Aquileia lehetett az a település, ahol tömegesen állították elő a gemmákat, innen kereskedők útján jutott el a provinciák vásárlóihoz. Nagy valószínűséggel azonban létezett gemmametsző műhely az Észak-Balkánon és valamelyik keleti provinciában is. Az intercisai gemma a hasonló gemmák elterjedési területe alapján az Al-Duna mentén készülhetett.
Buza Andrea
régész
Felhasznált irodalom:
B. Vágó Eszter–Bóna István: Die Gräberfeld von Intercisa I. Der spätrömische Südostfriedhof. Budapest, 1976.
Buza Andrea–Keszi Tamás: Aranytárgyak az Intercisa Múzeum gyűjteményéből. Az Intercisa Múzeum Kincsei VI. Dunaújváros, 2009.
Gesztelyi Tamás: Pannoniai vésett ékkövek. Budapest, 1998.
R. Facsády Annamária: Római ékszerek. http://www.ookor.hu/archive/cikk/2003_4_r_facsady.pdf (2016. 08. 03.)
Újlaki Zsuzsánna: Az Intercisa Múzeum római kori mécsesei. Die römerzeitlichen Lampen de Intercisa Museums. Az Intercisa Múzeum Kincsei III. Dunaújváros, 2006.
