Húsvéti tojás
Március hónapban a húsvéti tojást választottuk a hónap műtárgyának. A legtöbb múzeum néprajzi gyűjteményében találkozhatunk a tárgy különböző módon díszített változataival. A képen látható pirosra festett, virágmintákkal díszített tojások 1966-ban kerültek néprajzi gyűjteményükbe. Kiváló lehetőséget kínálnak ezek a törékeny tárgyak arra, hogy segítségükkel rövid kitérőt tegyünk a húsvéti hagyományok irányába és megismerkedjünk a régen ismert és ma is reneszánszukat élő tojásfestési technikákkal. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt sem, miként változott a húsvéthoz kapcsolódó szokásvilág, miként hatott erre az ünnepre is a kereskedelem vagy az édességipar.
Mára is közismert, hogy a húsvéti népszokások legtöbbjénél a tojás, főként a díszített, hímes tojás az ünnep elengedhetetlen tartozéka. A tojás a feltámadás jelképe, a 12. század óta szentelmény. A húsvéti ünneplésnek elengedhetetlen része, ajándéka. A lányok már nagypénteken, nagyszombaton elkezdték a tojások festését, díszítését, amelyeket húsvét hétfőn adtak át a locsolkodó legényeknek. A tojás ajándékozásának gesztusáról Bod Péter – a késő barokk évtizedek nagy tudósa – 1760-as években megjelent írásából is tájékozódhatunk, amelyben alábbiak szerint összegezte a húsvéti tojás lényegét:
„1. Hogy tsak Husvetkor tselekstik. 2. Nagy örömmel viszik véghez. 3. Hogy adják a gyermekeknek, szomszédoknak, s kivált a kereszt Atyák, Anyák, a magok keresztfioknak, leányoknak. 4. Hogy akkor sokkal inkább észik, mint másszor, melyet bizonyít a sok tojás-haj,melly mindefelé hever.”
A húsvéti tojások festésére a kémiai festékek elterjedése előtt természetes alapanyagokat használtak, melyeket a gyapjú-, vagy a kenderfonal színezésekor is felhasználtak. Ahány tojás, annyi árnyalat jelent meg a tojásokon. Ügyességet, szakértelmet igényelt a megfelelő arányok eltalálása, a festőanyagok kombinációja. Konyhakerti növények, erdő-mező virágainak, terméseinek felhasználásával különleges színeket varázsoltak a tojásokra.
A derűs, vidám sárga színt a vöröshagyma, sárgarépa, vadmurok, paradicsomszár, a vérehulló fecskefű, a festő pipitér, festő rekettye adta. A természetes zöld szín többek között a csalánnak, a cickafarknak, a büdöskének, a nyírfának, fűzfának volt köszönhető. A húsvéti hímeseket gyakran pirosították festő buzérral, a sáfrányos szeklicével vagy a menyecskeszemmel. Ha izgalmas kék árnyalatokat szerettek volna a tojásokon látni, akkor biztosan a bodzabogyó, a festőmályva, a lencse főzetét használták. Az égerfakéreg, a tölgygubacs, a dióburok az őszies barna árnyalatokat festette a tojásokra.
Kevesen elégedtek meg az egyszínűre megfestett tojásokkal, és különböző díszítési módokat használtak még a tojások felületén. A tojásdíszítési eljárások közül paraszti környezetben a legáltalánosabbnak az írott technika tekinthető. Ehhez, az általában mogyorófaágból készült írókára volt szükség, amelyet a meleg méhviaszba mártva a tojás cifrázására használtak. A tojás festése során a viasszal megrajzolt mintákat a festék nem fogta meg. A mintázott tojást a festőlébe tették, állni hagyták, majd újraviaszozták azt a részét, ahová az első festés színét szánták. Egy tojás több színű festőlébe került egymás után, végül a viaszt letörölték, zsíros ruhával, szalonnabőrrel fényesítették. A viaszírásos technikának egy másik változata – a Buzsákon gyakori eljárás – amely során befestették az egész tojást, majd ezt követően írták meg, majd ecetbe mártották. Ezután került sor a főzésre, amely során a viasz leolvadt és a minta színesen megmaradt.
Kedvelt díszítési mód volt a karcolás, amikor a már megfestett tojásra késsel rákarcolták a mintát. Ehhez hasonló eljárás, amikor az előre festett tojásra savval vagy ecettel maratták a díszítést. Gyakran találkozunk virágmotívumokkal a tojásokon. Kedvelt volt a tulipán, a gyöngyvirág, de a geometriai minták is jól ismertek voltak a díszítők körében
A levélrátétes technika - más néven berzselés - azért volt közkedvelt, mert nem igényelt nagy kézügyességet, sem speciális eszközt, mégis mutatós tojásokat lehetett vele készíteni. Ebben az esetben apró leveleket simítottak a benedvesített tojásra, majd ritka szövésű rongyba, gézbe kötötték, és így tették a festőlébe. Szerencsés esetben levél helye világos maradt, de számos alkalommal a levél alá futott a festőlé, és nem adta ki a várt mintát.
A tojások díszítésének különleges típusát képviselik a patkolt tojások. Az előző technikákkal ellentétben, amelyek a lányok, asszonyok kézügyességét dicsérik, a tojáspatkolásban a férfiak jeleskedtek. A festetlen tojásokra apró szegekkel vertek ki a patkót a kovácsok mellett az ügyes kezű ezermesterek is.
Városi hatásra terjedtek el falusi környezetben is a mesterséges színezőanyagok és tojásdíszítő módok. Az 1920-as évektől kedveltté vált az ecsetes festés, de a tojást is alkalmas felületnek tartották arra, hogy hazafias érzelmeket fejezzenek ki rajta.
Vámos Gabriella
Irodalom:
IMRŐ Judit: Húsvéti népszokások és hímes tojások Somogyban. Somogyi Múzeumi Közlemények 17/C – Társadalomtudományi Tanulmányok, Kaposvár, 2007. 39-54.
GÖNCZI Ferenc: Somogyi gyermek. Kaposvár, 1937.
GYÖRGYI Erzsébet: A tojáshímzés díszítménykincse. Díszítményrendszerezési és értelmezési kísérlet. Néprajzi Értesítő LVI. 5-85.
KEMENDI Ágnes: Festés növényekkel. Fonalak, textíliák. Budapest, 2014.
