Aki tüzetesen végignézi az Intercisa Múzeum állandó kiállítását, az szokatlan tárgyra bukkanhat a római hadsereg fegyverzetét bemutató tárlóban. Nem ásatáson került elő, Lévay Zoltán találta a szántóföldön, és ajándékozta a múzeumnak. Tudományt támogató tevékenységét ez úton is köszönjük. Tárlófelirata szerint ugyan catapulta-lövedék, valójában a késő római hadsereg egy speciális fegyveréről, a dobónyílról van szó. A mai Baracs területén egykor állott római tábor, Annamatia katonái számára készíthették a hadsereg egyik műhelyében.
A latinul „plumbata”-nak, vagyis „ólmozott”-nak nevezett fegyver leírását ókori és kora középkori forrásokból régóta ismerték a kutatók. Pontos felépítése és használata ennek ellenére hosszú ideig homályos volt. Csak a 19-20. században előkerült régészeti leletek és a kísérleti régészet tudta eloszlatni a tárggyal kapcsolatos bizonytalanságokat.
A kései császárkorban élt Flavius Vegetius Renatus szerint a 3. század végétől használták a legionáriusok:
„A katonák mattiobarbulust szoktak a pajzsokra függesztve hordozni. Ha ezeket ügyesen hajítják el, úgy tűnik, hogy pajzsos létükre az íjászok tisztét utánozzák, mert súlyos sebet ejtenek az ellenséges harcosokon és lovakon, mielőtt még a távolfegyverek hatósugarába kerültek volna, nem szólva a kézitusáról.”
Bizonytalan, hogy a fegyver „mattiobarbulus” elnevezése honnan származik és mit jelent. A „barbulus” jelentése „kis szakáll, szakállszál”. Egyesek szerint a középkori másolók elírták a nevet, ami eredetileg „martiobarbulus” lehetett. Utóbbi alakot a „Sztrategikon” című katonai kézikönyvből ismerjük. Ennek szerzője állítólag a bizánci császár, Maurikios (583-603) volt. A könyv szerint a fegyver még a 6. században is fontos része a bizánci arzenálnak. A „martiobarbulus” jelentése „Mars szakállkája". Mások szerint az egyik kelta nyelvben volt meg a „matteo” szó, ami „buzogány”-t jelentett. A kifejezés átkerült a latinba, és így lett egy katonai szakkifejezés alkotórésze.
A baracsi tárgy jelenlegi állapotában alig 13,7 cm hosszú. Három élű, szakállas hegye vasból készült. Ehhez hosszúkás nyél illeszkedik, amit lemezből kovácsoltak. A fényképen is jól látszik, hogy a lemez két szélét nem kalapálták össze. Ebbe a köpűs részbe eredetileg vékony fanyelet illesztettek, ami persze elporladt az idők során. A fanyél és a vasköpű találkozását ólomtartalmú ötvözettel öntötték körbe. Ez nem csak az illeszkedés megerősítését szolgálta, hanem növelte az eszköz súlyát, ezzel átütő erejét is. A nyél végére tollakat erősítettek, amelyek a röppályát stabilizálták. A hiányzó fanyél hossza bizonytalan. A kísérletek szerint a kb. 50 centiméter hosszú nyilakat lehet a legmesszebbre dobni. Rövid nyélre utal egyetlen ábrázolása is, ami egy névtelen szerzőtől származó, 4-5. századi katonai szakkönyv középkori másolatában maradt fenn.
Leghatékonyabban úgy használható, ha valaki a végénél megragadva, kezét hátulról előre és felfelé lendítve dobja el a nyilat. A kísérletek szerint az így eldobott fegyver 50-60 méterrel távolabb, szinte merőleges csapódik bele a földbe.
Keszi Tamás
Irodalom:
A hadművészet ókori klasszikusai. Szerk. Hahn István. Budapest, 1963. (Vegetius szövegének fordításakor még nem volt tisztázott a fegyver pontos szerkezete. A lábjegyzetben adott leírás [bőrszíjra erősített ólomgolyó, szakállas parittya] a tárgy latin nevéből indult ki, és mai tudásunk szerint téves.)
Anonimo: Le cose della guerra. A cura di Andrea Giardina. Milano, 1989.
Bishop, M. C.–Coulston, J. C. N.: Roman Military Equipment: From the Punic Wars to the Fall of Rome. Oxford, 2006.
Dennis, George T.–Gamillscheg, Ernst: Das Strategikon des Maurikios. Corpus Fontium Historiae Byzantinae. Volumen XVII. Series Vindobonensis. Wien, 1981.
Goldsworthy, Adrian: A római hadsereg története. Pécs, 2004.
Elliott, Paul: Death from above. Mattiobarbuli and Plumbata. Ancient Warfare. Volume IV, Issue 3 (2010) 38-43.
Kozlenko, Alexei: Barbarian Throwing Clubs and the Origins of Roman Plumbatae. In The Enemies of Rome. Proceedings of the 15th International Roman Military Equipment Conference, Budapest 2005. Journal of Roman Military Equipment Studies. Volume 16. Ed. László Kocsis. Budapest, 2008. 341-343.
Macdowall, Simon–Embleton, Gerry: Late Roman Infantryman 236-565 A.D. Weapons – Armour – Tactics. Osprey Military Worrior Series 9. London-Auckland-Melbourne-Singapore-Toronto, 1994.
Sherlock, David: A Roman ’Mars-Barb’ from Burgh Catle. Suffolk Institute of Archaeology and History. Volume XXXIV Part 2 (1978) 141-143.
