Az 1930-as évek dunapentelei fodrászatból származó fodrász szék 1985-ben került az Intercisa Múzeum helytörténeti gyűjteményébe. Béres Sándor fodrász mester özvegye adományozta a múzeumnak.
Dunapentelén az első borbély az 1800-as években ideköltözött Czimmer Henrik volt. Az 1910-es, 1920-as években fia Czimmer Iván folytatta a mesterséget. A Magyar utcában, a katolikus templom mögött volt a házuk a fodrászműhellyel együtt. Náluk tanult és később vette át a boltot „Tamburás” Hingyi Ferenc.
Az 1930-as évek végétől új iparos nevek jelentek meg Dunapentelén. A Czimmer (később Hingyi) fodrászat mellett volt Béres Sándor lakóháza és fodrászata is. A helytörténeti gyűjtemény tulajdonában lévő fodrász szék feltehetőleg ebből a műhelyből származhat.
Az 1940-es években Dunapentelén a Magyar utcában Balogh Endre, Loch Frigyes valamint a Tót utcában Willer Géza dolgozott még fodrászmesterként. Természetesen Dunaújváros létrejöttével a fodrászatok száma megemelkedett és a központ áttevődött a belvárosba.
Az idő múlásával a fodrászati berendezések és eszközök is korszerűsödtek, mind struktúrájukban, mint anyaghasználatukban. A lakossági igény emelkedésével a többszékes fodrászatok kezdtek elterjedni, az addig megszokott egy- vagy kétszékes műhelyekkel szemben.
A fodrászmesterség kialakulása az ókorig nyúlik vissza, kezdetben a fodrászat és foghúzás, gyógyítás mestersége összetartozott (borbély). A fodrászműhely ugyanakkor közéleti csomópont is volt, ami már akkor a pletykák és beszélgetések színterévé vált, ahogy napjainkban is. Biztos pontnak számított, mindenki tudta, hogy ha keres valakit, a borbélynál előbb vagy utóbb biztosan megtalálja. Később a borbélymesterség átalakul az igényeknek megfelelően és már nem csak „közösségi térként” működik.
Megjelennek a „mobil” vagy utazó borbélyok, akik településről településre járnak és végzik gyors és megfizethető munkájukat. Az 1700-as évek végére a fodrászat és a gyógyítás mestersége elszakad egymástól, és a borbélymesterség innentől kezdve a haj- és szakállvágásra redukálódik. Ebben az időben terjed el az a szokás, hogy a fiúk első borbélynál történő hajvágása a férfivá avatást is jelenti egyben.
1800-as évek közepétől olyan szintre emelkedik a borbély mesterség, hogy 1850-ben létrehozzák az első fodrászszékeket gyártó manufaktúrát Amerikában. Innentől kezdve a fodrászmesterség mind szolgáltatásban, mind arculatban egyre csak fejlődik, míg el nem jutunk napjainkig, ahol bizonyos szalonok látogatása külön státuszszimbólumként van jelen a köztudatban. Válogathatunk az egészen olcsó és pár perces hajvágástól, a többórás vagy akár egész napos és megfizethetetlen szolgáltatások között, ahol a fodrászt vagy „hajszobrászt” istenként tiszteljük, ha kellemes megjelenést tud biztosítani számunkra.
A fodrászszék technológiája
A fodrászszék alapvető ismérvei a magas ülőrész és háttámla, a kartámla valamint a lábpihenő, későbbiekben a fejtámla. Az első igazi fodrászszékek fából és fémből készültek, majd a bőr és a műanyag használata terjedt el.
1850-ben megalapítják az első székgyártó manufaktúrát (Acher Company, Saint Louis) Amerikában. Egyállású, de dönthető támlával és lábpihenővel rendelkezik az ekkor előállított prototípus. Ezt követően ugyanez a cég kifejleszti a mechanikus állíthatóságot, emelő-visszaengedő ülőrésszel. Paragonnak nevezik el azt a típust, ahol mind az ülőrész, mind a háttámla és már a fejtámla is állítható (Eugene Berninghaus). Végül a hidraulikusan működő és „joystick”-kal állítható verziót Ernst Koken alkotja meg. Ez a szerkezet az alapja a napjainkig tartó tökéletesítésnek.
Kiss Anna
