Nyitvatartás: keddtől péntekig 10-16 óráig. Minden hónap első vasárnapján 14-18 óráig.

2016. JANUÁR HÓNAP MŰTÁRGYA - RÓMAI KORI OLAJOS ÜVEG DUNAÚJVÁROSBÓL

2016. január 1.

RÓMAI KORI OLAJOS ÜVEG DUNAÚJVÁROSBÓL1983-ban Dunaújváros Papsziget nevű részén tereprendezésre került sor. A terület az egykori Intercisa polgári településére esett, ezért a munkálatok előtt feltárásra volt szükség. Ennek során településhez kapcsolódód objektumok (gödrök, tűzhelyek, házrészlet) és sírok is előkerültek. Egyik sír különösen gazdagnak bizonyult, számos melléklet került elő belőle, köztük aranytárgyak, valamint a most bemutatandó olajos üveg.
A középen kihasasodó, orsó formájú, világoszöld olajosüveg hossza 48 cm. Pereme lekerekített, kívülre és belülre is visszahajtott. Alja vastag, lekerekített. A hasonló típusú üvegek megjelenése a 3. század végére – 4. század elejére tehető, legkésőbbi példányaik a 4. század végére datálhatók. Hosszúságuk általában 40 cm körüli. Van rövidebb variánsa is melyek hossza 15-20 cm, ezek jóval ritkábban fordulnak elő, egyiket éppen egy intercisai sírban találták.
A római üvegek között külön csoportot alkotnak az úgynevezett unguentariumok. Számos fajtájuk ismert. Vannak kisebb és nagyobb méretűek, gömbtestűek, hosszúkásak, oldaluk lehetett sima vagy benyomkodással díszített. Különböző korszakokban más-más forma volt a divatos, de változatosságuk a bennük tárolt anyagtól is függhetett. Az ilyen üvegekben tárolt unguentum összefoglaló név volt, evvel illették a haj- és bőrápoláshoz szükséges olajokat, illatszereket, festékeket. Tehetős házakban az unguentumok tárolására külön tárolószekrény is volt.
Az unguentumok eredetét Plinius Naturalis Historiájában a perzsákig vezeti vissza. Ez ugyan nem bizonyított, de az valószínű, hogy az ókori keleten használtak először ilyeneket. Készítési módjuk nem volt bonyolult. Általában valamilyen alapanyagba – mely lehetett méz, bor vagy olaj – sajtolták a kívánt anyag – például fahéj, mirha, sáfrány, és még számtalan egyéb más –nedvét, mely által új anyagot nyertek.
A rómaiak szépségápolásáról több korabeli forrás ismert. Ovidius Medicamina Faciei Femineae című műve kifejezetten a női arc szépítőszereiről szól. A már említett idősebb Plinius Naturalis Historiájából is alapos ismerteteket kaphatunk a rómaiak által használt szépészeti alapanyagokról, az unguentumok elkészítési módjairól. A bőrápolás alapanyaga a gyapjúból sajtolt zsiradék volt, mely ma is elfogadott szer. A tökéletes, hibák nélküli bőr eléréséhez azonban a legkülönfélébb növényi- és állati eredetű, valamint a természetben fellelhető kémiai anyagokat használták fel. Ezek egy része mai szemmel olvasva is kellemes, mint a rózsalevél vagy a füge. Azonban a delfinmáj, fókazsír, madárfészek és a krokodilürülék már elég erős visszatetszést kelthet bennünk. Ez utóbbi Dioscorides, görög orvos szerint eszményi szépítő hatással bír, sőt arra is felhívja a figyelmet, hogy hamísítják is, rizzsel táplált seregély ürülékével.
A római korban az elvárt szépség elérése koránt sem volt veszélytelen. Az arcra használt unguentumokban gyakran volt ólom, a hajápoláshoz és –festéshez pedig olyan szereket alkalmaztak, aminek nem egyszer kopaszság lett a következménye. Ez jó esetben nem volt tartós állapot, míg újra kinőtt a szerencsétlenül járt nő haja, parókát hordott.

Buza Andrea


Irodalom:

Barkóczi, László: Pannonische Glasfunde in Ungarn. Budapest, 1988.

Barkóczi László: Üvegművesség. In Pannonia Régészeti Kézikönyve. (Budapest, 1990.) 151-166.

R. Facsády Annamária: Id. Plinius és kozmetika. In Ünnepi kötet Gesztelyi tamás 70. születésnapjára. (Debrecen, 2013.) 63-71.

Szabó Klára: Dunaújváros-Sasbérc. Régészeti füzetek Ser. I. No. 37. Az 1983. év régészeti kutatásai. Budapest, 1984.

Szabó Magda: A római szépségápolás. Debrecen, 1940.