A láda fából vagy fémből készült, helyéből elmozdítható, akár zárható. Rendszerint hosszanti alakú, fölfelé nyíló fedéllel ellátott rekesz, szekrény, melyben kisebb, értékesebb használati tárgyakat, élelmiszert – gabonát, de leginkább ruhát, textíliát szokás tartani. Tároló bútor, melynek eredete igen régi. Felépítését tekintve legfőbb formái: vályúláda, ácsolt láda, asztalosmunkával fűrészelt, gyalult deszkából gyártott láda, valamint az ókorban kőből kiképzett koporsóládák. Méretét, anyagát, mintázatának formavilágát, rendeltetését, belső felosztását tekintve számos változata létezik egészen az ókortól napjainkig. Csak néhányat említve: koporsó (kőből, fából), ládika (kisebb értéktárgyak, ékszerek, kozmetikai eszközök stb. tárolására) céhláda, ruhásláda, eleséges láda, katonaláda, utazóláda, kocsiláda, ládatakaró, tulipános láda, legényláda, irományos láda, leveles láda, pénzes láda stb.
A korai középkori európai bútorművesség fontos szereplői a ládák és formatervezésük a világi használatba újra kikerülve egyre változatosabbá lesz, hol elöl négyajtós szekrénnyé (német területen) válik, hol rövid, hol magas lábat is kap (franciák), s ezzel új bútorrá alakul. Ez utóbbi bútortípus az edénytároló szekrény, a dressoir. Némileg ismerősebbnek tűnhet a reneszánsz idején feltűnő robosztus credenzone, az ebédlőszekrény, vagy a kar és háttámlával ellátott, tárolásra és ülésre egyaránt alkalmas ládapad.
Az asztalon vagy állványon nyugvó, lehajtható lappal vagy két ajtóval nyíló láda, a homlokoldalán kis fiókjaival, és titokzatoskodó rekeszeivel a kor igazi sztárjává válik. Meghajolva e törekvés előtt a 17. századtól Antwerpen a kabinetszekrények készítésének központja lesz: ébenfával borítják be őket, és képeket festenek rájuk. A 17-18. század kabinetszekrényei olyan lélegzetelállítóak, hogy a következő századok bútorművességének, (valamint a szecesszió iparművészeti és formatervezői alkotásainak) egyik meghatározó elemévé és kiindulópontjává válik.
Étienne Boileau már 1254-ben kiadja a különböző mesterségekre vonatkozó szabályok gyűjteményét (Le livre des Metiers de Paris), amelyben először történik említés „ládásokról”, már kifejezetten bútort készítő mesteremberekről, az ácsoktól törvényesen elvált, más asztalosnak nevezett meseterek önálló céhalapításra itt is csak 1371-ben kerül sor. Európában – így Magyarországon is – az ács és az asztalos mesterség különválásának lendületet adott a középkor jelentős technikai vívmánya a fűrészmalom. Az asztalos céhben dolgozó mester ugyanis már fűrészelt deszkával dolgozhatott, amely a tömeges bútor előállítás, a nagyobb produkció alapja volt.
A céhláda a céhtestületek iratainak, értékeinek és pénzének őrzésére szolgáló, asztalos készítésű láda, mely a benne összpontosuló értékek révén a céhek jelképévé vált. Formailag a céhláda speciálisan kiképzett, fenn kontyos tetőhöz hasonló felépítménnyel (zár-szekrényke, kulcstartó-üreg), melynek kihúzható fedele alatt rejtőzik a céhláda zárja. A céhládát gyakran titkos rekeszekkel, fiókokkal is ellátták. Díszítései között a főszerepet a céhemblémák, jellegzetes szerszámokból összeállított címerek, feliratok.
Kiss Anna
