Nyitvatartás: keddtől péntekig 10-16 óráig. Minden hónap első vasárnapján 14-18 óráig.

2015. JÚLIUS HÓNAP MŰTÁRGYA - ARATÓKOSZORÚ

2015. július 6.


Július hónapban az aratókoszorút választottuk a hónap műtárgyának. Az egyes múzeumok gyűjteményeiben e tárgy, különböző formai változataival találkozhatunk, de mindegyik közös vonása, hogy az aratás lezárásakor kapott kitüntetett szerepet. Segítségünkre van ez a tárgy abban is, hogy az aratáshoz kapcsolódó szokások jellemzőivel, sokszínűségével megismerkedjünk, képet kapjunk arról a változatos gesztusrendszerről, amely az aratás lezárásához, és az azt követő aratóünnepekhez kapcsolódik. Az aratókoszorú kapcsán utalhatunk arra a folyamatra is, miként befolyásolja az éppen aktuális politikai légkör a szokásokat, hogyan teremt egy-egy rendelet új hagyományt.

A képen látható aratókoszorú 1986-ban került néprajzi gyűjteményünkbe, a Vörös Csillag Termelőszövetkezet ajándékaként. A drótvázra, búzakalászból font, nemzeti színű szalaggal ékesített koszorút, színes krepp-papír díszek teszik ünnepivé, egyedivé.

Az aratókoszorú az aratás utolsó vagy utolsó előtti napján készült el, egy olyan hosszas, verejtékes munka, lezárásakor kapott hangsúlyos szerepet, melyben a közösség minden munkaképes tagjára hárult feladat. Szükséges ezért néhány szót szólnunk az aratás mögötti gondolatrendszerről.

A magyar népi kultúrában számos, az aratáshoz kapcsolódó szokással és hiedelemmel találkozhatunk. Valamennyi ezek közül a gazdag termést, a sikeres betakarítást, a természeti csapások megelőzését igyekezett biztosítani. Gyakran vallásos szertartással is összekapcsolódtak, hiszen számos szokásleírás utal arra, hogy a pap megszentelte az aratáskor használt eszközöket, az aratást fohászkodással, imával kezdték, az aratómunkások megemelték kalapjukat, keresztet vetettek. A kezdő és záró munkafolyamatnak kitüntetett jelentőséget tulajdonítottak, így az első learatott búzaszál, az első kéve kiemelt szerepe sem elhanyagolható. Kapott belőle a baromfi, az aratómunkás a derekára kötötte, hiszen a betegség megelőzését, termékenységet, a hosszú és megerőltető munka egészségben történő elvégzését remélték tőle. Az utolsó kévéhez kapcsolódó gesztusok, szokások pedig a jövő évi termés sikerét kívánták szolgálni. Az utolsó kévéből mindenki vitt haza egy kis csomót, melyet a szentkép köré tettek, és az őszi vetőmag közé is vegyítettek a szemekből. Ebből készült az aratókoszorú is, melyet a földesúrnak, a gazdának, de alkalmazkodva a 20. század második felének átalakulásához, a TSz vezetőjének nyújtottak át. Mindez a mezőgazdaság átalakulásával, gépesítésével gyökeresen átalakult, és sok mozzanat elmaradt, jelentőségét vesztette.

Az aratókoszorút díszítették szalagokkal, mezei virágokkal is. A marokszedő készítette, majd adta át a gazdának. A sokszor népszínművek jeleneteit idéző felvételeken pedig látjuk, hogy kézben, rúdon, fejre helyezve is vitték és átadása ünnepélyes keretek között történt. Az aratókoszorút a gazda a mestergerendára akasztotta, a jövő évi vetéskor a koszorúból is morzsoltak ki szemeket, melyet a vetőmaghoz kevertek. A módosabb gazda a koszorú átadását követően megvendégelte a munkásokat. Némely leírásban találkozhatunk annak szokásával is, amikor a koszorú vivőjét a gazda, a gazdaasszony, a földesúr, a bandagazda vízzel öntözte meg, bőségvarázsló, esővarázsló céllal.

 Vámos Gabriella