Nyitvatartás: keddtől péntekig 10-16 óráig. Minden hónap első vasárnapján 14-18 óráig.

2014. OKTÓBER HÓNAP MŰTÁRGYA - TAJTÉKPIPA

2014. október 7.

 

Egykor illatos füst szállhatott a képen látható gyönyörű pipából is, amely 1956-ban került néprajzi gyűjteményünkbe. A pipa felülete sűrűn faragott, a fejrészen téglalap alakú mezőben egy kutya és egy ház látható, a nyakrész kezdeténél 1810-es évjelzés olvasható és az alsó felén hosszában elhelyezett geometrikus minta díszíti. A tárgy kapcsán térjünk rá a pipakészítés módjára és jellemzőire.

A pipakészítő kisipar a 18. században indult fejlődésnek és a reformkorban érte el tetőpontját. Hamarosan Bécs, Pest vált a központjává.  A mívesen megmunkált pipák ebben a korszakban arra is alkalmasak voltak, hogy a férfiember politikai véleményéről tudósítsanak, így az 1800-as években például Napóleon kultuszát számos pipaábrázolás igazolja, de a koronás magyar címerrel ellátott pipákkal is a nemzeti törekvéseket nyilvánították ki gazdáik.

A különböző anyagból készült pipák készítői megnevezésükben is elkülönültek egymástól, így megkülönböztetünk pipacsinálókat, pipafaragókat és pipametszőket.  A tajtékpipa-metszés ritka és időigényes munka volt. Precizitást, türelmet, szakértelmet kívánt. A tenger habjából megszülető Vénusz ajándékának tartották, ezért nevezik tajtéknak – vagy franciául l’écume de mer-nek, mert a tenger hullámának megkövesedett habjára emlékeztet. A legjobb minőségű tajtékot – még lágy, képlékeny állapotban – Törökországban, Anatóliában bányásszák.

A friss tajtékpipa hófehér színű, és a használata során válik arany barnává. A tajték igen jól faragható anyag, amelyet vízben puhítanak a metszés előtt, így bonyolultabb motívumok is megjeleníthetővé válnak a pipákon. A tajtékpipáról úgy tartják, hogy legelső darabja Magyarországon készült, és innen indulva hódította meg a világot. Több variáns maradt fenn a keletkezéséről, amelyek közül íme az egyik: Andrássy István gróf – aki egykor Rákóczi oldalán harcolt, majd később császári diplomata lett – Törökországban járt követként. A szultántól ajándékba díszes kardot, két rabnőt és egy nagy értékű tajtékkövet kapott, amelyből itthon a híres pesti ezermesterrel Kovács Károllyal készíttetett pipát. A mester később felfedezte, hogy ahol az ujjával a fejhez ért, a habkő szép, arany barnára színeződött. Rájött, hogy a változást nem a bőre, hanem a rátapadt cipészviasz okozta. Később az egész pipát bekente vele, és a viasztól nem csak a pipa felülete barnult meg, de a füst is zamatosabb lett. Akár igaz a történet akár nem, minden esetre a viaszozás kihagyhatatlan része a tajtékpipa készítésének. A tajtékpipa metszése után a rézezők, ötvösök munkájára is szükség volt, akik a szükséges vereteket és kupakokat készítették rá.

A tajtékpipa – a laza szerkezetű anyagának köszönhetően – száraz, kellemes füstöt ad, nem kell pihentetni, nem veszi át annyira a dohány ízét.
A tajtékpipát a 20. század elejétől kezdve először a polgárság kezdte elhagyni, a magyar parasztság többsége pedig az 1. világháború után kezdett áttérni a cigarettázásra. A pipázás népszerűtlenné válását az is okozta, hogy szertartásszerű előkészületei egyre kevésbé illeszkedtek a gyorsuló életritmusba, kellékei egyre terhesebbé váltak.
           
Vámos Gabriella